Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

200 ÉVES A MAGYAR HIVATÁSOS SZÍNÉSZET (AZ 1990. OKTÓBER 24-25-I NEMZETKÖZI ÜLÉSSZAK ELŐADÁSAI) - Sirató Ildikó (Budapest): A nemzeti színházi és népszínházi modell kialakulása Közép-Kelet-Európában a 19. században

miatt a középnemességre támaszkodott, még nemzeti színházának létrehozása idején is harcolni kényszerült a közönséget elvonó mutatványosok, bábjátékosok ellen. A nemzeti színházi és népszínházi központú modell kialakulását tehát a fenti két előzmény befolyásolta. A feudális elitkultúra jegyeit őrző udvari színház csak a platón alakult át polgárivá a nemzeti szerepek átvételével (a német fejedelemségekben); a drama­tikus népszokások pedig csak a periféria legkülső régiójában nőhettek át a polgári színház­kultúrába, ahol a társadalmi viszonyok fejletlensége például a paraszt- vagy kereskedőpol­gárság kialakulásához vezetett (mint Finnországban, illetve Oroszországban). A közép-ke­let-európai régióban azonban a két típus között áthidalhatatlan szakadék tátongott. így válik egyfelől érthetővé fenti Eszterháza-példánk és a főúri színházak következmény nél­küli kimúlása, másfelől a hivatásos színjátszók tütakozása a „komédiások" konkurenciája ellen. A 18. század végén a periférián létrejött nemzeti játékszíni mozgalmak a viszonylag fejletlen városok kulturális helyben tartó erejének alacsony szintje miatt szükségszerűen a vándorszínészet formájában jelentek meg. A periféria városai nem tudtak állandó színhá­zakat fenntartani, s a vándortársulatok gyakran változó játszási körülményei, színházzal először találkozó közönsége, instabil viszonyai miatt a mozgalom eszméjének összetevői (mint például a polgárerényre nevelés, az erkölcsformálás) mindinkább szólamokká vál­tak, s a naponta megújuló ízléskompromisszumok szórakoztató színházfunkciót, népszín­házi gyakorlatot eredményeztek. A 19. század első felében kialakult egy központosított színházstruktúra, melynek centrumában a nemzeti színház állt, amely a vidék ellátását kiajánló műsorpolitikájával, vendégjátékaival és működési mintájával szolgálta. De a nemzeti színház csak egyetlen színház volt, bár több tagozattal, prózát, operát, balettet egyaránt adva, s így az ország egész területének nemzeti nyelven való színházi ellátását továbbra is a vándorszínészetnek kellett biztosítania. A nemzeti színházak működésének kezdeti társulatépítésbeli ellentmondásait pedig az okozta, hogy a vándorszínészet váloga­tott csapatából összeállván maguknak is ki kellett emelkedni a népszínházi rutinból. Hogy a kiemelés-kiemelkedés — amely eszmét a felvilágosodástól a nemzeti romanti­kák színházi mozgalma is örökölte — hogyan valósult meg a gyakorlatban, arra legjobb példával a színjátéktípusok változásainak leírása szolgálhat. Még a nemzeti színházakban is azok voltak a népszerű szerzők és színjátéktípusok, akik és amelyek az eszméket népsze­rű eszközökkel tolmácsolták a közönség számára. A nemzeti játékszíni mozgalmak műso­rán nem volt siker Voltaire, Goethe vagy Vörösmarty Mihály — helyettük előbb August Kotzebue és epigonjai, a romantika korában pedig id. Dumas és Eugène Seribe voltak a legkedveltebb szerzők. A klasszicista és neoklasszicista tragédia helyett a szentimentális dráma, az érzékenyjáték hódított a színpadokon. Emellett létrejöttek azok a színjátéktí­pusok, melyek egyesítették a színház nevelő és szórakoztató funkcióját. Ilyen volt a fran­cia melodráma, a bécsi Volksstück, melyekben a zenének és a látványosságnak is kiemel­kedő szerep jutott. A platón (Párizsban vagy Bécsben) e színjátéktípusok a kialakult szín­házi struktúra keretében saját színházzal rendelkeztek. A perifériának még a belső körén is ezeket a színjátéktípusokat és létrejött nemzeti változataikat, például a magyar népszín­művet ott találjuk a nemzeti színház és a vándortársulatok műsorán egyaránt. Pest-Budán a szórakoztató szín játéktípusoknak csak 1861-ben lesz — akkor is ideiglenes — otthona, mivel a liberalizmus válsága, az 1848-49-es forradalmak és leverettetésük következtében a periféria nemzeti színházai újra politikai feladatok átvételére kényszerültek. A modell

Next

/
Thumbnails
Contents