Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

200 ÉVES A MAGYAR HIVATÁSOS SZÍNÉSZET (AZ 1990. OKTÓBER 24-25-I NEMZETKÖZI ÜLÉSSZAK ELŐADÁSAI) - Koski, Pirkko (Helsinki): A nyelvi dominanciától a kulturális dominanciáig. A színház, mint a finn identitástudat megerősítője és a nemzeti érzés élesztője

fenyegette a Svéd Színházat is, stockholmi művészeivel; ez a színház soha nem tudott úgy hatni a nemzeti szellemre, mint a század végének vagy a századforduló utáni időszaknak a hazai svéd színháza (amikor 1916-ban svédül játszó finn színészek költöztek ugyanebbe az épületbe). A realista dráma dominanciája az 1880-as évek Finn Színházában szintén olyan érdekes vonás, amely Kaarlo Bergbom személyéhez kapcsolódik. A realizmus a műsoron belül különösen a finn darabokban és Ibsen népszerűségében nyüvánult meg. Bergbom Ibsennek minden darabját a világbemutatót követő egy-két éven belül színre vitte a Finn Színházban. A színház vitafórummá vált, bemutatva a kor új és időszerű kérdéseit. Bergbom azt akarta, hogy minden előadása egy központi gondolat köré szerveződjön, és Ibsen ehhez alkalmas közegnek bizonyult. A darabok ezenkívül a nagy súlyú főszerepek lehetőségeinek kiaknázásával Bergbom rendezői stílusához is jól illeszkedtek. A színház eddigre már új színésznemzedéket is nevelt magának, akik jól beszéltek finnül, és nagy szakmai gyakorlattal rendelkeztek, s ez lehetővé tette a közönség várakozásainak kielégítését. Az 1880-as évtized volt a fénykor: a színház ekkor már csak saját maga művészi területét szolgálta, miután megmutatta, hogy a nemzet nyelve a művészetben is életképes, és hogy egy kis ország is meg tudja teremteni azt, amit mások az elmúlt századokban létrehoztak. Többé már nem a politikai értékek foglalták el a legkiemelkedőbb helyet, de fontosságuk szükség esetén újra és újra megnyilvánult. A színháznak ezt követően soha nem volt ennyire kiemelt helye a társadalomban, bár a valóságot mindig erősen ragadta meg, és a társadalom szerkezetén belül megtartotta biztos helyét.