Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

200 ÉVES A MAGYAR HIVATÁSOS SZÍNÉSZET (AZ 1990. OKTÓBER 24-25-I NEMZETKÖZI ÜLÉSSZAK ELŐADÁSAI) - Ujes, Alojz (Belgrád): A színház szerepe a délszláv állam kialakulásában

tők harcoltak ki, bátorította mindenekelőtt az Ausztriában és Magyarországon élő szerbeket, majd a bolgárokat és a görögöket, akik még török fennhatóság alatt éltek. Bár Karagyorgye Szerbiája csak 9 évig állt fenn (1804-1813), feléje fordult az európai irodalom, színház és történetírás érdeklődése. Röviddel az űj szerb állam felbomlása és különösképpen vezetőjének tragikus halála után a Karagyorgyéról, harcosairól és a törökökön aratott győzelmeiről szóló legendák lassan mitológiai színezetet öltöttek és összeolvadtak a rigómezei- és a Vitus-napi mítosszal, majd időről időre feléledtek a délszláv színpadokon éppúgy, mint a magyar vándortársulatoknál (ez volt Balog említett Cserny Györgye — a szerk.) és a pesti Nemzeti Színházban, valamint a bécsi Burgtheaterben (1849). Az is érdekes, hogy a szerb felkelést első ízben színházban 1806-ban, Zágrábban jelenítették meg, méghozzá Kulmer báró német színházában. A nemzeti identitás megőrzéséért folytatott hosszadalmas és nehéz küzdelemben tehetséges értelmiségiek számos generációja építette fel nemzeti színházunkat, akik a haladó politikai eszmék hordozói voltak. A nemzeti színház körül, amely több művészeti ág műhelye, összegyűltek a különféle jelentős alkotó személyiségek: drámaírók, költők, kulturális események szervezői, rendezők, színészek, fordítók, díszlettervezők, festők, karmesterek, komponisták, zenészek, énekesek, táncosok és más művészek, valamint munkatársaik. A színház kétségtelenül olyan organizmus, amelyet szüntelenül ápolni kell, gondosan és szakszerűen kell fenntartani és fejleszteni. Sajnos, mint a produkciók és a művészet laboratóriuma nem képes arra, hogy önmagát finanszírozza a művészeti produkció és a komplex művészi alkotás különböző elemeinek különösen magas költségei miatt, ezért nem lehet anyagi önállóságáról, autonómiájáról beszélni. Mindennek ellenére a színház a nemzeti kulturális rendszer többféle tényezőtől függő szelete, noha ezt a szeletet, ezt az organizmust, mint a többit is, kívülről táplálják, céljait és feladatait a színházon kívüli struktúrák állítják fel a mindenkori kultúr- és színházpolitikával összhangban, amennyiben ilyen már kiépült. Ez a tény határozza meg filozófiai-esztétikai orientációját éppúgy, mint az előadások stílusát, a repertoár kialakítását, a technológia és a produkció jellegzetességeit, a szervezeti és személyi struktúrát, a színházi közönséget és annak lehetőségeit. Az európai színház történetében csak kevés színházi szervezet volt, amelynek akár csak rövid időre is sikerült az állam (vagy a társadalom) anyagi támogatása nélkül megállnia a lábán, ezen a területen emancipálódnia, és ezzel az önálló alkotás és hatás lehetőségét megteremtenie. Ilyen viszonylag önálló színház volt az újvidéki Szerb Nemzeti Színház (1861-1914), amely az első szerb nemzeti színházként jött létre, és ez volt az egyetlen európai nemzeti színház, amely vándortársulatként működött a Monarchia mindkét felének anyagi támogatása nélkül (bár a társulatnak volt alapítási és működési engedélye Ferenc József császártól, amelyben céljai és feladatai vüágosan meg lettek fogalmazva). Ez a szubvenció és épület nélküli színház csak magára és népére számíthatott. A bevételek tervezése feltételezte a patrióta érzelmeket, és a színház működésének, az előadásoknak teljes egészében saját népének kellett megfelelnie. Remélték, hogy a népnek lesz elegendő ereje, eszköze, hogy megakadályozza a színház tönkremenetelét. Meglepően ez a színház üyen módon is 1861-es alapításától 1914-ig 53 évet élt meg. Csak egy olyan színház tud így létezni, amely a népből nőtt ki, és ezzel a néppel együtt él. Harcos nemzeti színház volt, amely mély egységét a néppel és egyházával csak úgy tudta megvalósítani, hogy osztozott sorsában. A politikai egység, illetve a délszlávok közös államának eszméje elvezetett a közös jugoszláv színház megteremtésének eszméjéhez. Úgy tűnik, az első üyen, közös színházra vonatko-