Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

SZÍNHÁZELMÉLÉT - Bécsy Tamás: A teljes színjáték-Mű és ontológiai egyneműsége

sóbb szólhatunk. Pillanatnyilag ugyanis nem a létrejövését vizsgáljuk, hanem már magát a kész művet. A kész Műben ontológiai aspektusból tehát szubsztancia a festékanyag, a vászon, a szobor és az ember. Ezek a szubsztanciák azonban a Műnek csak a fizikai tárgy mivoltát teremtik meg. A Mű benső világát viszont az akcidenciák teremtik meg; az akcidenciák pedig a szubsztanciáknak a tulajdonságai; a festéké mint szubsztanciáé a szín és a vonal; a kőnek, bronznak mint szubsztanciának az alakzat; az ember testének mint szubsztanciának valamily tulajdonsága. Jellemzőnek tarthatjuk, hogy bizonyos fajta festményt — ha tetszik, „festményt" — egy majom is létre tud hozni. Vagyis olyan művet, amelynek benső világát fizikai dolgok akcidenciái teremtik meg; ám olyan művet, amelynek benső világát az embernek mint szubsztanciának a tulajdonságai — pl. irodalmi művet — a majom nem tud létrehozni. Láttuk, hogy a Mű benső, szellemi, spirituális világszerűségének, vagyis annak, amiért a Mű egésze van, éppen az akcidenciák adnak létalapot. Az ember beszédkészségének és íráskészségének tulajdonsága: az irodalmi nyelv, továbbá az ember másik képessége, az átváltozóképesség, amely önmagának a tulajdonsága, de amely tulajdonság csak egy másik ember átváltozóképességének megnyilvánulásával való reflexiós viszonyban képes konkretizálódni. És mivel a Mű benső világszerűségének a létét az akcidenciák alapozzák meg: a Mű mindig másodlagos létező. Azonban ezeket a másodlagos létezőket a valóságban való létmódjuktól egy másik létmódba, a jelnek a létmódjába kell áthelyezni; ezek az akcidenciák csak mint jelek adnak létalapot a Mű világszerűségének. Tudjuk, hogy egy anyagi szubsztanciát vagy anyagi akcidenciát jellé csak egy tudat tud átváltoztatni, és egy másik tudatnak jelként kell elismernie. Jel nincs, a jel nemlétező jelölt és jelentés nélkül; s ezeket egy másik tudatnak kell felismernie. A Mű tehát akcidencia, tulajdonság, másodlagos létező először is azért, mert a szubsztanciák csak fizikai tárgyként való létét teremtik meg; a Művet magát, a benső vÜágszerűséget pedig ezeknek a szubsztanciáknak a tulajdonságai, akcidenciái. Másodlagos létező a Mű másodszor azért is, mert ezek az akcidenciák jeUé változtatva léteznek; tehát jel-mivoltjukat elismerni, jelöltjüket és jelentésüket pedig felismerni kell, ami viszont csak egy tudattal való kapcsolatban, az attól való függőségben lehetséges. Mindezekkel egy másik nézőpontból azt is igazoltuk, hogy a Mű létalapját adó elemek kétszeresen is egyneműek; hogy a Mű mint létező, kétszeresen is homogén. A Mű ontológiai felépítettsége az első magyarázat arra vonatkozóan, hogy a Mű jelentése-jelentéshálózata többféleképpen válhat a Befogadóban létezővé. Az aktuális szubsztanciának a jelentése sokkal egyértelműbb, hiszen tárgy- vagy tényszerű — pl. a színjátékban az ember, ületve, hogy az ember férfi-e vagy nő —; míg az akcidenciák, különösképpen az akcidenciák jelentéshálózata, létüknek jelentéskomplexuma sokkal homályosabb, mivel ezek már szimbolikus jelentések. A szubsztancia révén ismerjük fel azonnal, hogy a Mű festmény vagy irodalmi Mű, avagy színjáték. Mivel az itt lévő szubsztanciák akcidenciái építik fel a Mű benső vüágszerűségét, s a tulajdonságok jelentése szimbolikus, a Mű jelentéshálózatának többféle konkréciója, különféle aktuálissága lehet. Az akcidenciák törvényszerűségeikkel — mint már utaltunk rá — természetesen részt vesznek a szubsztanciák létében is, sőt, a művészet esetében az akcidenciák és törvényszerűségeik teremtenek tapasztalható létezőt, Műalkotást. Arisztotelész szerint másodlagos szubsztanciák is vannak; s ezek az elsődleges szubsztanciákhoz kapcsolódnak.