Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

SZÍNHÁZELMÉLÉT - Bécsy Tamás: A teljes színjáték-Mű és ontológiai egyneműsége

koknak és a nézőnek egyaránt szól. Maeterlincknél a cukorsüvegből kibontakozó alakot a Tündér „mutatja be": „Ez a cukor lelke", s amikor megszólal, a néző már tudja, hogy a megszólaló alak: Cukor. Csak a szemiotika nézőpontjából igaz az is, miszerint bizonyos helyzetekben „A színész beavatkozása nélkül a kellékek alakítják az akciót".

23 Veltrusky példája szerint a színészektől üres színpadon az óra ingája „megteremti bennünk a cselekvés érzését".

24 Vagyis itt a műbél i cselekvés megszemélyesítése a tárgy révén történne. A megszemélyesítéssel kapcsolatban Mukarovskyt idézi. Mukarovsky szerint a megszemélyesítéshez nem szükséges a dolgokat szükségképpen „személlyé változtatni" a szónak valódi értelmében, mint ami a mesékben a helyzet. „Elegendő, ha azok a dolgok, amelyek a valóságban egy akció passzív tárgyai, mint aktív tárgyak jelennek meg, még akkor is, ha megőrzik szokásos alakjukat."

25 Az óra ingája — vonja le a következtetést J. Veltrusky — aktív lesz, noha megőrzi szokásos alakját, az akció nem áll meg, „a tárgy akció-ereje teljes erejével szem előtt van". A „színpadon lévő tárgy (...) az események megszakítatlanságának folyamatát erősíti meg tudatunkban és az akció érzését teremti meg bennünk. A színész bármüyen beavatkozása nélkül a kellék alakítja az akciót".

26 Ha a beavatkozás szót szoros értelemben értjük, a megállapítás persze igaz, de mégsem magyarázza meg, hogy a passzív tárgy mi által lesz aktív tárgy. A színész nélküli üres színpadon lévő óra ingája — akár az akció továbbviteléről, akár konkrét jelentéséről van szó — ugyancsak a felidézett alakok közötti helyzetben való bennelévősége révén válhat cselekvő tárggyá. Az óra ingája csak akkor lesz aktív tárgy, ha jelöli pl., hogy a színjáték terén kívül megölnek valakit; vagy akkor, ha azt jelöli, hogy a szomszéd szobában két szerelmes összeborul; ületve, hogy a jelen nem lévők várnak valakit stb. stb. Ha az óra ingájának működése nincs benne az alakok közötti helyzetben, akkor csak minden jelentés nélküli mozgást végez Mindezekkel lényegében azt kívántuk demonstrálni, hogy a színjáték-Műben minden tárgy, még a határesetnek látszó helyzetekben is, a jelölt alakok közötti helyzetbe való bekerülése és/vagy bennelévősége következtében válik létezővé; és fordítva: csak a jelölt alakok közötti helyzetben válhat, bármi, a kellékek és bútorok stb. is a Művön belül létezővé. Továbbá érveket sorakoztattunk fel árra vonatkozóan, hogy a jelölt alakok révén válhat akár az egyik alak, akár egy tárgy is a közöttük lévő helyzet részévé; és arra vonatkozóan is, hogy mindenfajta tényező speciális jelentést is ezen vonatkozási rendszer révén, ennek tartalmai alapján kap. Továbbá arra is kívántunk érveket felhozni, hogy ugyanez a helyzet „színháziasít", ami azt jelenti, hogy a művön kívül, a valóságban is megtalálható tényezők — cselekvések, tárgyak stb. — „színházivá" a jelölt alakok közötti helyzetben változnak át Vagyis: a jelölt alakok közötti helyzet a színpadi Mű benső világszerűsége léte megteremtőjének a közege; s ez a helyzet ezért azonos az egynemű közeggel. Az egynemű közeg szókapcsolatban az „egynemű" ontológiaüag nem a többneművel, hanem a különnemű vei áll oppozícióban. A létet adó törvényszerűségek egynemű vagy különnemű voltáról van ugyanis szó; következésképp az adott lét különnemű vagy nomogén voltáról. A világ minden rétegében azonos ontológiai alapelvek — minden komplexumokból álló komplexum s közöttük tárgyiasság van — természetesen más és más tartalommal konkretizálódnak. A valóságos világban azonos alapelveken, de ezeknek mégis más és más kookréciójában létezik a fa, a ló, az ember; továbbá pl. valamely érzelem. Ismét más és más