Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

DRÁMATÖRTÉNET - Fried István: Márai Sándor: A kassai polgárok

S a másik könyvélmény Babits remeke, a Jónás könyve. Az innen merített tanulság nem nyomtatható ki 1939 őszén: „S aztán eljön az idő és lángbetűk égnek az égen, s a kis Jónások megtudják, hogy nem lehet elbújni az Úr szava elől, nem lehet egyezkedni, s nyögve, rosszkedvűen, menekülés után pislogva, de mégis eldobják a dikicset, a tollat és az ecsetet, az írógépet vagy a pálmaágat, s elmennek Jónásnak és hősnek."

12 Ezzel a konfliktus lényegét is megkaptuk: (Adyval szólva) a harcok kényszerültjeit kell látnunk, akiket hősnek küld a Történelem. A művésznek (is) hirtelen köze lesz a vüág bűnéhez, alkotássá válik a harc, a műveltség védelme, fegyverré a véső. S a Kassai őrjárat élményköréből külön portré is telik, az egyik legrégebbi kassai sír fölött töpreng Márai, Jakab polgár ű/iy/a

13 (Katalin) leszármazottai a „magyar Buddenbrooksok". Valószínűleg bronzöntő vagy gyertyamártó ez a Jakab polgár, egyelőre csak nevével és létével idézi a színmű félolasz menekülőjét, aki majd a nagyvüág kísértését közvetíti a kis Jónásnak, a szobrász János mesternek. Ilyeténképpen szinte együtt volt a színmű „anyaga", amikor még a Kaland páratlan sikerszériája közben fölmerült az új Márai-színdarab terve.

14 A cím adva volt: A kassai polgárok, a történet is meg az alapgondolat is, csupán a történelmi stúdiumok (Kőszeghy Elemér,

15 Wiek Béla,

16 Sziklay Ferenc

17 frissen megjelent könyvei, a régebbi szakirodalomból a Magyarország vármegyéi és városai monográfiasorozat első darabja, &zAbaúj- Torna megye és Kassa c. kötet, amely viszonylag részletesen foglalkozik a Maráit érdeklő eseményekkel, és amelynek előszavában Jókai Mór is kitér az 131 l-es esztendő történéseire: ,itt a szász polgárság lázadt fel a király ellen, elvett szabadalmaiért (...) azontúl is féltékenyen őrizte kiváltságait, ügyesen meg is növelte minden következő király alatt."

18 Talán Pór Antalnak a maguk korában legalaposabbnak minősíthető, az Anjoukort tárgyaló művei is Márai kezébe kerültek.)

19 A Kassai őrjárat elégikus kicsengése szinte szó szerint kap helyet a színdarabban, s a prózai mű kommentárjai kassai polgárokban tükröződő 1940-es esztendőket példázza: „Zengj és szólj, régi harang, hívd az élőket, temesd a holtakat, törd szét a villámokat (...) Zengésedre élt, halt, viaskodott ez a város, évszázadokon át, mikor zavar volt a lelkekben és ellenség a kapuk előtt." A harang szavát (feliratát) megszólaltató szentenciát (ha másutt nem) olvashatta Márai egy, a 19-20. században sokat idézett, tankönyvekből tanult Schiller-mű mottójaként, az Ének a harangról — mintegy a francia forradalom követte megrendülést is érzékeltetve — a veszélyek és viharok közt élt-élhető polgárlétet hirdeti, az építőmunka dicséretét zengi, elutasítva mindenféle szélsőséget. Schillernek ez a kötelező tananyaggá vált műve emberiségköltemény — kicsinyben, az emberélet korszakait zengésével kísérő harangban jelöli meg a tiszta és független hang figyelmeztető erejét, öröm és gyász hirdetőjét. A 19-20. század iskolás műveltségének része lett, de Márai éppen ez iskolás műveltséget tisztítja meg a sablonos értelmezéstől, és helyezi a harang képviselte hármas funkciót történelmi távlatba. „S az új harang szól, mint aki tud valamit" — mondja Albertus („egy író", ahogy a szereplők felsorolásában áll). Élet, halál, helytállás, ennek fényei és árnyai remegnek a harc kényszerültje sorsában; ebben a „sötettisztá

"-ban telik be egy ember sorsa, egy emberé, akinek „jelleme volt és a végzettel verekedett". Márai gondos f orrástanulmányai ellenére sem valószínű, hogy rábukkant volna színműtémájának magyar irodalmi előzményére. Kisfaludy Károly nagyszabásúnak ígérkező Csák Marájának

20 fontos epizódjáról tudósít az egyik szereplő, Drugeth, miszerint „Ez oklevéllel 0 Nagysága néked / Ajándékozza Kassa városa / Dézmáit s hasznait..." Jerus, a