Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

DRÁMATÖRTÉNET - Fried István: Márai Sándor: A kassai polgárok

DRÁMATÖRTÉNET Fried István: Márai Sándor: A kassai polgárok

1 „Igen, láss jelképet mindenben, ami hozzásegíthet, hogy emberi sorsodat tisztábban és pontosabban érzékeld.. ."

2 Nem tévedett számottevő módon a Film, Színház, Irodalom újdondásza

3 akkor, amikor Márai-paródiájának ezt a címet adta:,Polgári polgárok. A budapesti Nemzeti Színház Kassa-darabja." Márai életművének két vezérmotívumát

4 tartalmazza a szelíd élcelődés címe: Kassa és a polgárság. S most ne feleseljünk olyan érvvel, hogy írónk tizennégy éves koráig élt csupán szülővárosában, 1919-ben úgy távozott, hogy csak napokra, majd 1938 után hónapokra térjen vissza a megváltozott és az ideák hónába költözött civitasra már alig emlékeztető városba. S a polgárság, amelyről Márai oly sokat, oly sokszor, azonosulva és bírálva, a múltba vissza vetítve és a jövő letéteményesének hirdetve tisztelettel és fájdalmas gúnnyal írt, nem azonos azzal a kissé amorf képződménnyel, amelyet ekképp neveztek Magyarországon 1942-ben. Márai jelképet látott Kassában (Kassa történetében) és a polgárságban (a polgár történetében és történeti szerepében), és — így gondolta — ennek a jelképnek felmutatása nemzeti sorsot, végzete felé haladó népet segíthetett (volna) önnön léte és lénye pontosabb ismeretében. A parodista mutatványából az utolsó mondatot ismételjük itt el, emlékeztetve arra, hogy ez A kassai polgárok befejezésének parafrázisa: ,Al

exander: Nem tragédia ez! (Felemelt fővel, reflektorfényben.) Több annál. (Halkan, de élesen.) Egy jó darab! (Lassú lépésekkel megindul, s eltűnik a »Klasszikus irodalom« felírású ajtóban.)" A kassai polgárok témája, eszmeisége végigvonul a Márai-életművön, emlékirat, önéletrajz, újságcikk, vers, tanulmány idézi meg a Várost, helyezi egykor volt lakóit az írói ábránd megalapozta történelem imaginárius terébe, kölcsönöz számára a szűkkeblű realitásnál valósabb létet. Még az idő- és alkalomszerűség sem csorbíthatja ennek a polgárságnak jelképiségét. „Hová kallódott el nálunk ez a legkitűnőbb fajta, európai típus — sóhajt föl Márai egyhelyütt —, aki a Hansa-városokban ma is ott körmöl még a dédapa-alapította üzletben, talán diplomával a zsebében, s Renoir-képekkel a szalonjában, de lélekben és mesterségében csökönyösen megmaradva hentesnek, kereskedőnek, iparosnak és fejlesztve valamilyen nagyon erős, nagyon tisztességes és életképes céh-lelkiséget?"

5 Az író visszaréved a régi magyar városok patríciusaira, akiknek szűkebb hazájából egész „országrészekre sugárzott ki" népszerű kultúra. Olyan férfiak kormányozták a közösséget, akiknek volt a jelszavakkal szemben ellenálló erejük.

6 Amikor egy kassai fiú látogatja meg Maráit, hirtelen támad föl benne a sok gyötrő emlék. Novellájában alteregója szájába adja: „Tudod, milyen beteges teher nekem Kassa, minden név, minden arc onnan, nem bírom felejteni".

7 S amikor tizenkét év után önmagá-