Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)
SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Nyerges László: Carlo Goldoni színháza Magyarországon II. (1841-1941)
Az első olasz vendégjátékok, így Ristori óriási sikere nyomán kialakult vélemény szerint az olasz színészek különös gonddal dolgozták ki és játszották el szerepüket, hatásosan hangzott színpadi dikciójuk. Mindezek a kifejezési jegyek követendő tanulságként szolgáltak a magyar színészek számára, akiknek játéka még mindig a hamis pátosszal teli, német színháztól átvett előadásmódhoz kötődött. Ez a körülmény erősen korlátozta őket abban, hogy a drámai figura sorsát lélektanilag is hitelesítsék, hogy a közönség érzelmeit oly erővel megindítsák, ahogyan azt Ernesto Rossi Othello, illetve Lear király szerepét elevenítve 1874 februárjában a Nemzeti Színpadán tette. (Érdekes, hogy Szigligeti engedélyezte Rossi társulatának fellépését a Nemzeti Színházban, pedig az ügyrend előírása szerint ez idő tájt a nemzet első színházában idegen nyelvű előadást nem tarthattak.) Amikor első alkalommal hazánkba látogatott Eleonóra Duse, a pesti Népszínházban kellett volna fellépnie. Megállapodásra azonban az érdekelt felek nem jutottak, így 1892 tavaszán a Drammatica Compagnia Città di Roma együttesét - élén Flavio Andó direktorral -, az olasz társulatokat készségesen támogató Feld Zsigmond léptette fel a városligeti nyári színházában. Duse ekkor legkedvesebb szerepében, Dumas Kaméliás hölgy című drámájában mutatkozott be a fővárosi közönségnek. A figura sorsát átélő játékával óriási sikert aratott. Már Ristori elképzeléseiben is szerepelt, hogy fellép Goldoni Fogadósné című komédiájában, a terv azonban nem valósult meg. Duse második vendégszereplése alkalmával, a Népszínházban, 1893 őszén, Flavio Andó társulatával lépett fel Mirandolina szerepében, és játszott annyi bájjal, szellemességgel és finom eszközökkel, hogy a közönséget teljesen magával ragadta. Partnere Ripafratta lovag szerepében Andó volt, akit a közönség szintén lelkesen fogadott. Duse játékát nem lehetett csak egyszerűen természetesnek minősíteni, azt állítván róla, hogy a való életet viszi a deszkákra. Ezt erősíti meg a budapesti vendégjáték szemtanúja, Harmat Géza, aki Duse játékával kapcsolatban - a köznapi valóság és a színpadi látszat dialektikáját is érintve - így fogalmaz: „A színpadi mozgása formásabb és kifejezőbb, mint az élet mozgása. Más szavakkal: a színpad nem a köznapi élet, hanem az eszményített élet világa; a színpad természetessége nem a köznapi természetesség, hanem a művészet eszményi természetessége és ilyen a Duse Eleonóra természetessége is. 41 " A Mirandolina Duse állandóan játszott szerepfigurái közé tartozott. Haraszti Gyula véleménye szerint Duse Mirandolinája udvarlóktól elkényeztetett hölgyecske, telve a kacérkodás művészetének bájos virtuozitásával, aki a hódítás előrehaladását az egyes fokozatokban leleményes finomságokkal ábrázolja. 42 Duse sikerei fokozták a lelkesedést az olasz színház iránt, és elmarasztaló véleményeket váltottak ki a Nemzeti Színház játékstílusával szemben. Új nézetek születtek a színjátszás lényegéről, és a színházlátogatók is szánakozva beszéltek a Nemzeti dohos levegőjéről, a cikornyás játékról, a hamis szavalásról, ami a természetes prózamondást a jambussal helyettesíti. Hevesi Sándor Dusera mint mimikus színészre, vagyis megfigyelésekből, részletekből alkotó jellemszínészre emlékszik, aki a realisztikus-karakterisztikus színjátszásból a lírikus-klasszikus színjátszás régiójába emelkedik. „Természetessége, közvetlensége a legapróbb élethűséggel párosult, így játszotta Goldoni Fogadósnőjét, ezt a kacér, fortélyos, kacagó nőcskét. 43 "
