Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)
SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Nyerges László: Carlo Goldoni színháza Magyarországon II. (1841-1941)
pok történéseinek komikus-érzelmes ábrázolásával, utcai helyzetek és köznapi karakterek hiteles megjelenítésével, erős analogikus egyezést mutatnak a Goldoni-féle 'scene popolari' együtteseivel, a környezet komédiák korális jeleneteivel. A színmüirodalmi vizsgálódások is kimutatták Goldoni közvetlen hatását. Zolnai Béla Szigligeti Szökött katonájának külföldi elemeit kutatta, és magára a szökött katona, a katonafogdosás motívumára figyelmeztetve megállapította, hogy az Goldoni 1751-ben írt Amante militare című komédiájából került Szigligeti népszínművébe, amelynek egyébként a II. felvonása Olaszországban játszódik 40 . De Szigligeti egy kevésbé ismert darabjában, a Rózsában, Bábel lovag Petrarca egy szonettjét énekli, udvarlása közben a címszereplőt az olasz nők körében elért sikereivel traktálja, mindent összevetve emlékeztet a hazugságaiba belegabalyodó Lelióhoz, a Hazug című Goldoni komédia főhőséhez. Megjegyezzük, Szigligeti jól ismerte Goldoni színházát, hiszen 1834-42 között, színészként többször fellépett a Házasságszerző és a Két úr szolgája című komédiákban. Kétségtelen, hogy a fenti adatok a népszínmű színpadi sorsához kapcsolódnak, amelynek fejlődését a negyvenes évek demokratikus áramlata jelentősen elősegítette. Politikailag ez a jobbágyság eltörlésében, irodalmi és színházi vonalon a népi-nemzeti irány érvényesülésében érte el tetőpontját. Az osztrák népszínmű hatása, a helyi színészet, amely a színpadi előadás életkép jellegét, látványerejét fokozta, egyben az európai polgári színjátszás felé mutató perspektívát jelzett. Szigligeti ugyanis a tündéries és a bohózati elem elhagyásával, a népi élet ábrázolásának kiszélesítésével a demokratikus törekvések szolgálatába állította a népszínművet. Úgy indult, hogy magyar vaudeville lesz belőle, ehelyett megmaradt olyannak, amilyennek Szigligeti a kor szelleméből merítve megcsinálta. így azután, amikor a korabeli valósággal való kapcsolatát elvesztette, frázissá, modorossággá vált, és az utódok számára színpadi sablonok gyűjteményeként szolgált. 7. Olasz színtársulatok vendégjátéka Magyarországon A szabadságharc után az elnyomó osztrák politikai hatalom a Nemzeti Színházat nemzeti jellegétől meg akarta fosztani. Amikor Hentzi generális bombázta a várost, a pesti német szükségszínház épülete megrongálódott, a hontalanná vált német színészek egy ideig a Nemzetiben léptek fel. A közönség azonban elutasítóan fogadta előadásaikat. Az abszolutizmus korában nyilvánvalóvá vált, hogy a német színészet, minden hivatalos támogatás ellenére Pest-Budán népszerűségét elvesztette. De ez nem nemzeti elfogultságból, hanem a magyar játékszín védelmében történt. Bizonyítja ezt, hogy elismeréssel és megértéssel fogadta a magyar színházszerető közönség az ötvenes években hazánkba látogató külföldi színészeket, a francia Rachelt és Levassort, az angol Aldridge-t és az olasz Adelaide Ristorit. Ristori a korabeli női mű vészideált testesítette meg, sikerét mégis bámulatosan mozgékony és kifejező arcjátékával, természetességével és a drámai figura valósághű ábrázolásával aratta. A hazánkba látogató olasz színészek és társulatok - Ernesto Rossi, Giacinta Pezzana, Tommaso és Gustavo Salvini, Eleonóra Duse, Ermete Zacconi, Ermete Novelli ezt az irányt folytatták és nyitottak a naturalizmus felé.
