Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Békés András: Emlékezés Neményi Lilire és Horváth Árpádra (Elhangzott a Pesterzsébeti Helytörténeti Múzeum emlékszobájának avatásán)

Békés András: Emlékezés Neményi Lilire és Horváth Árpádra (Elhangzott a Pesterzsébeti Helytörténeti Múzeum emlékszobájának avatásán) Jó ötven éve, hogy Pesterzsébeten utoljára jártam - gyermekkoromban. Akkor már egy év is eltelt, hogy mindenből kisemmiződve Pestre hurcolkodtunk, szülővárosunkból, Debrecenből. Hárman voltunk gyerekek, Rita, Itala és jómagam. István apánknak és Rita mamánknak szinte semmijük sem maradt. Egy-egy gyermek nagynéniknél, nagymamáknál talált menedéket Budán, Rákospalotán. Én itt, Margit nagymamánál Pesterzsébeten, 11 évesen. Már egy éve utazgattam innen pesti iskolámba, amikor tavasz végén egyszer csak megérkezett ide a debreceni színház társulata - Horváth Árpád színháza. Nagy esemény volt. Igazi színház Erzsébeten. Én mint kisgyermek könnyen juthattam a bűvös deszkák és öltözők tájaira. Tiszteletbeli tag voltam szinte a társulatnál. Jó egy évvel ezelőtt Gárdonyi A bor című darabjának fiú-szerepét játszottam Debrecenben. Rita nővérem 12 évesen sorozatban játszotta Kimónt Az ember tragédiájában a debreceni Csokonai Színház színpadán. Mind a hárman napi vendégei voltunk az akkori debreceni előadásoknak 1936/37 évadján. Édesapánk, Békés István gazdasági főnök: tehát díszletfestő, kifutó, gépíró, dramaturg, propagandista, szervező-főmindenes és testi-lelki jóbarát volt a Horváth Árpád igazgatta színházban. Kisiskolásként éjünk-napunk a színház gondjaival, örömeivel volt tele. Ott voltunk a nagyszerű és híressé vált Tragédia,

1 minden előadásán; örültünk, kacagtunk a,Csoda hajó

2 sok előadásán, mindennap megmulattuk, megtapsoltuk, megcsodáltuk a primadonnát, Neményi Lilit, sőt besurrantunk A szűz és a gödölye

3 előadására is. Lovagoltunk Kőmives Sándor, Illyés Sándor, D. Kovács József és a többiek térdein, élveztük Sivó Mária, Halasy Mariska, Alszeghy Lajos kedveskedéseit, simogatásait, csodálhattuk Laci bácsi - Horváth Árpád fantasztikus ceruzagyűjteményét, és elolvadtunk Neményi Lili szerető mosolyától. így és itt fertőződtünk meg először és életre szólóan e küzdelmes és csodás színház atmoszférájában, ennek a fertőzésnek az íze, energiái munkálnak ma is bennünk. 1938 nyárelőn még egyszer kóvályoghattam a deszkafalak körül, de egy-két hét múlva ez is eltűnt a későbbi, gyönyörködtető emlékezetbe. Néhány év múlva benne voltunk a legförtelmésebb európai és magyar történelemben. Már ifjú éveinket tapostuk, 17-18 évesek voltunk. Játszi örömök helyett, élet és halál játékaiban kellett részesülnünk. Horváth Árpád tikos látogatóként szervezte a remélhető új életet, Neményi Lili Angyalként lebegett fölöttünk. Jómagam fényképész tanulóként, menekültek és illegalitásba vonulókrókról készítettem új, más arcot