Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Kovács Gábor: Németh Antal Bánk bán - rendezése (Nemzeti Színház, 1936.)

elemek - színész, játéktér, szöveg - egységes szerkezetté alakulnak. Elméleti írásaiban felvázolja, a Bánkban is megvalósított, színházmüvészi stílusát. Új minőségben, magasabb szinten kísérli meg összevonni a zsákutcába jutott irányzatok értékeit. A naturalizmusból az irodalmi mű tiszteletét és a kompozíciós fegyelmet veszí át, az avantgárdból pedig a teátrális eszközöket. A színpadi műalkotásba kerülve a dráma elveszti formai lekerekítettségét, az általa képviselt szellemiség azonban áthatja az előadásegész többi elemét is: meghatározza a szcenikát éppúgy, mint a színészi alkotást. Németh Antal neorealizmusnak nevezi e stílust.

19 A ma távlatából a Bánk sikeres kísérletnek tűnik,

20 a rendező megvalósította célját. Felvetődik azonban a kérdés: milyen volt az előadás korabeli fogadtatása. Mielőtt összegeznénk az előadás kritikai visszhangját, essék néhány szó a bemutató körülményeiről. A váratlanul kinevezett igazgató első igazi megmérettetése minden bizonnyal a Bánk bán. Ekkor rendez először klasszikus remekmüvet a Nemzeti színpadán. A tét nem kicsi, az előjelek pedig nem túl biztatóak. A társulat nem fogadja be a 32 éves „pályakezdőt", politikai erők pedig nem állnak mellé, ennélfogva a sajtó szabad prédája lesz. Szinte minden oldalról erők mozdulnak az ismeretlenségből váratlanul előtűnt direktor lejáratására. Öccse kompromittálása miatt sajtópert kénytelen indítani. A Kisfaludy Társaság egy évforduló ürügyén támadja, az elfogult Szép Szó pedig plágiummal vádolja meg.

21 A baloldal a kormány bábuját látja benne, a liberális polgárság pedig a törtető „reformifjoncot". Ez utóbbi szemlélet ragadja el a kor két kiváló színházi szakemberét, Pünkösi: Andort és Kárpáti Aurélt is. Először lássuk az ő véleményüket. Pünkösti elmarasztalja az első évad bemutatóit, s a Nemzeti tradícióinak felrúgását veti az igazgató szemére.

22 Nem vélekedik túl hízelgőén a Bánk -bemutatójáról sem. Évtizede lefutott expresszionista rendezésekkel vonja szoros párhuzamba az előadást, és kíméletlenül lecsap annak fogyatékosságára. Németh még a bemutató előtt kifejti, hogy a díszlet csupán az első lépés, a hozzá illő jelmezzel csak egy későbbi előadásban lesz módja kiállni. (A '38-as felújítás alkalmával beváltja ígéretét, Nagyajtai Terézzel tervezteti meg a jelmezeket.) Pünkösti mindezt figyelmen kivül hagyva élcelődik a stílustörésen. Absztrakt díszletből, és meiningeni ruhákból álló összefércelt „hibrid" színpadképről beszél. Értetlenül áll a produkció újításaival és a zárójelenettel szemben. Felesleges huzavonának ítéli a végső gyászszertartást. A szimultán-technika és a háttércselekvések szerinte elaprózzák a figyelmet, felbontják a dráma menetét. A cikk végére aztán elbizonytalanodik, hiányolja ugyan a monumentalitást, mégis komoly jelentőségű stíluskísérletként nyugtázza a produkciót.

23 Kiérezhető a írásaiból személyes ellenszenvén túl színházeszményének különbözősége. Hasonló a helyzet Kárpáti Aurél kritikájával is. írására rányomja bélyegét a szellemes, de megalapozatlan összegzés, miszerint „talán túlzás lenne azt mondani, hogy ami ebben a „korszerű" kísérletben jó, az nem új, ami pedig nem új, az nem jó ám tagadhatatlan - hogy ez a túlzás nem jár messze az igazságtól."

24 Érvelését érdemes összevetni Kállay Miklós kritikájával.

25 Amit egyikük elmarasztal és megvet az előadásban, ugyanazt a másik lelkesen, olykor áhítattal fogadja. így például Kárpáti szerint a szimultán-technika elvonja a figyelmet, Kállaynál épp ellenkezőleg: összeköti a jeleneteket. Kállay ünnepli a látványos, mozgalmas szcenikát, Kárpáti ellenben nem