Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Kovács Gábor: Németh Antal Bánk bán - rendezése (Nemzeti Színház, 1936.)

A bemutatót követően a rendező azonban változtat e megoldáson. Gertrudis jeleneteit és halálát az alsó szintre hozza le. Megfogadja a kritika észrevételét: miszerint a távolság és a szokatlan magasság erősen tompítja a drámai hatást. A többsíkú átlátásos színpadépítményben látványosan koreografálja meg Peturék lázadását: „A moraj egyre erősödik, Petur magyarjai szétvágnak a palotaőrök közt, és felrohannak a lépcsőn. Néhányan az oszlopok közt hadakoznak, két őr elöl az árkádok alatt, másik kettő pedig jobb hátul esik el." A küzdelem egészen a függöny legördülséig tart. - szünet V. felvonás A színpadépítmény - III. felvonásból megismert - fönézete fordul a nézőtér felé. Az erkély korlátját, az oldalíveket és a lépcsőt fekete bársonnyal takarja le a rendező. A boltíves lépcső felett helyezi el Gertrudis koporsóját, mellette Izidora és a gyászoló udvariak. Az alsó szint bal ajtónyílása mögött gyászoló köznép tolong. A negyedik jelenetben gyászszertartás veszi kezdetét a színpadon. Kürtszóra püspök vonul be két ministráló szerzetessel. A kar Erkel operájából énekel, majd a kántor megkezdi a Cireum dederunt dallamát. Bánk berontva megzavarja a szertartást. A király és a nagyúr összecsapásának az vet véget, hogy Melinda holttestét a színpadra hozzák. Az emeletes színpadépítmény fent a királynő ravatalával, lent Melinda holttestével a kettős gyász tragikumára helyezi a hangsúlyt. A záró jelenetben a papok csoportja harangszó mellett vonul a felső szintre, s helyezkedik el a királynő koporsójánál. A Circum dederunt hangjai alatt lassan összezárul a függöny. Egyházi beavatkozás miatt a bemutató után Németh Antal kénytelen elhagyni e zárókép szertartását. E rövid leírásból is látható, hogy az előadás - jelzett hibáival együtt is (IV. felvonás jelenetei) - komoly művészi érték. A „Torony" nem pusztán látványában múlja felül a hagyományos megoldásokat, elsősorban dramaturgiai szerepe miatt jelentős. Meghatározza a játék hangulatának tónusát, sőt a szereplők jellemzéséhez is hozzájárul (Petur-Miska). Legfőbb erénye, hogy szimbolikus keretet teremt a drámai akcióknak (I. felv. békétlenek-bál, V. felv. kettős ravatal). Könnyen felismerhetők a produkcióban a Bécsben, Berlinben, Münchenben, Párizsban szerzett tapasztalatok nyomai. A színpadképben és a rendezésben feltűnik az antinaturalista színház alapvonása. Az a szándék, mely az átéléssel szakítva a színház autonóm művészi tevékenységére helyezi a hangsúlyt. Ez a törekvés jellemzi az „újrateatralizáló" nemzedéket, a Németh által jól ismert rendező-teoretikusok egész sorát (Craig, Mejerhold, Tairov, Reinhardt). A valóságosság „szentsége" alól felszabadító teatralizmus azonban csakhamar öncélúvá válik. Éppúgy egyoldalúsághoz, művészi kudarchoz vezet, mint az életszerűséget hajszoló naturalizmus. Jellemző példa erre Mejerhold színházának problematikája. A biomechanikusan iskolázott színész ugyanis csak tökéletes szituációkat képes kidolgozni, szerepet már kevésbé.

17 Németh Antal világosan érzékeli a folyamatot,

18 ezért túl akarja lépni az öncélú színpadiasságot. Célja az előadásegész megteremtése, ahol az egyenértékűnek tekintett