Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Rajnai Edit: A festő és a színész a színpadon (Márkus László és Góth Sándor egy-egy rendezése a Magyar Színházban, 1910-ben)

Heink, mintha neki akarná adni, elveszi... Ebben a pillanatban Delf[ina] végre tejet mer a kávéjához, inni akar, de Heink megakadályozza."

36 Ugyanígy tervezi meg Góth Delfina téblábolását a harmadik felvonás végén. A kitalált játék a négy főszereplő között a darab végére kialakult erőviszonyokat is kiemeli, ám egyúttal, akár a reggelizőasztalnál történők, külön kabaréjelenet is az előadásban: „Nagy szünet, Delf[ina] bejön, balról, nézi őket, végül lassan j[obb]ra megy az asztal előtt, ugyancsak ezalatt J[ura] indul a jobb székért, épp akkor ér oda, mikor D[elfina] rá akar ülni, elveszi D[elfina] elől a széket, és M[ária] és H[eink] közé ül, D[elfina] bosszúsan j[obb] ablakhoz megy."

37 Az előadást poénokra kihegyező és színészcentrikus rendezői stílus gyökere elsősorban Góth Sándor, a színész, aki az előadandó darabot úgy tekinti át, hogy elsősorban színészként a saját, rendezőként a többi szereplő akciósorozatát, játékmozzanatait kell megkomponálnia. Hermann Bahr drámájának nemcsak dialógusait, hanem a játékot, szinte az egész előadást is papírra kívánta vetni. Bőven adagolt szerzői utasításai között a szereplők színre érkezéséről vagy színpadról való távozásáról tudósítókon kivül szép számmal találhatók a színen lévők elhelyezkedését és a szöveget kísérő akcióit meghatározók is. A lelepleződött Heink, Mária tisztázó szándékára „...egy pillanatig megdöbbenve reá tekint, majd újra siránkozva... mindkét kezével heves mozdulatokat tesz, a legnagyobb dühvel, üvöltve" válaszol.

38 Góth, miután a színmű történéseit pontosan követi és követteti a produkció során, az első típusú, a szereplők színen tartózkodására vonatkozó megjegyzéseket következetesen betartja. A színész gesztusaira utaló ötletekkel azonban sokkal szabadabban bánik. Az első felvonásból kiemelt két utasítás, amely Heink apró pózainak egyikét és a rajongó Klára ehhez való viszonyát érzékelteti, a rendező elgondolása; az eredeti, teljes szövegben nem szerepel. Annyira mélyen pedig, ahogy Bahr írja meg, Góth Sándor nem köti meg sem magát, sem partnereit. A helyváltoztatást meghatározó utsítások a többi rendezői bejegyzéssel együtt szinte hálóba fogják a darab akcióvá alakítható elemeit, mélységben azonban, néhány kivételtől eltekintve, csak a színészek végrehajtotta cselekvéssorozatokat írják le, a hogyannal, a mozdulat milyenségével, intenzitásával nem foglalkoznak. Ritkán jegyzett le Góth olyan instrukciókat, mint amilyent Nagy Teréz számára vetett papírra: ,,Delf[ina] be k[özép]ről, az asztalhoz siet, abban a hitben, hogy már reggelizhet, látva, hogy H[eink] nincs benn, durcásan lehorgasztja fejét."

39 Első pillantásra tehát úgy tűnik, Góth nem színészekre hangolja instrukcióit, s ez a szereplőgárda többségénél így is van. Az instrukcióháló utasítása Kertész Ellára, az egyik női főszereplőre, vagy Gombaszögi Fridára, a Magyar Színház vezető művésznőjére ugyanúgy vonatkozik, mint magára Góth Sándorra.

40 Két esetben mégis lemond a gondosan kidolgozott részletekből összerakosgató rendezői stílusáról. Az egyik precedens Rátkai Márton, akinek játéka, a járások rögzítésétől eltekintve, meglepően kevéssé követhető nyomon a rendezőpéldányban. Rátkai operettszínpadi gyakorlatától nem állt távol a színészi alakítást poénokra kihegyező játékmód. Ha a sűrű és részletes instruálás idegen is lehetett tőle, a hatásos mozzanatok fontosságát táncos-komikusi szerepein keresztül tanulta meg, s így „beletalált" a Góth Sándor elképzelte játékstílusba. Olyannyira, hogy az „Egyetértés" kritikusának fel is tűnt a poéncentrikusság.