Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Rajnai Edit: A festő és a színész a színpadon (Márkus László és Góth Sándor egy-egy rendezése a Magyar Színházban, 1910-ben)

Rátkai alakításán „...tudatos biztonsággal tudunk kacagni, és ezt a szándékát nem hisszük szerepének" - írja Relie Pál.

41 Ezzel szemben Kertész Ella számára a rendező sokkal részletesebben kidolgozza az előadás akciósorozatát, bár korántsem olyan aprólékosan, mint a produkció többi szereplőjének. Az ok éppen ellenkezője annak, mint amely Rátkai rendezői irányítását meghatározta. Kertész Ella a Vígszínház és Góth Sándor neveltje, Góth rendezői stílusa nem idegen tőle, bár férjének egyik állandó vígszínházi partnereként játéka könnyedebben simulhatott volna a rendezői elképzeléshez. A bemutatót értékelő kritikák egyöntetű véleménye szerint azonban Mária alakja idegen azoktól az asszonyoktól, akiknek megformálása eddig feladata volt. Máriának „... a beszédes némaság, száz meg száz csöndes mozdulat a lényege; világos tehát, hogy... akinek az exotikusan szenvedélyes bohózati nőalakok... az élére állított helyzetekbe kerülő hősnők valók, nem valami jól érezte magát ebben a szerepben."

42 A másik instrukció nélküli precedens az első felvonás vége, Mária és Jura doktor beszélgetése. A párjelenet megformálása, legalábbis annak technikai része, teljes egészében, a színen lévő Rátkai Mártonra és Kertész Ellára bízatott. Góth a vígjáték színpadi duettjeit majdnem mindig a színészekre bízza. A legfeltűnőbb és leghosszabb első felvonásbeli utasításnélküliség mellett szintén nem jegyez le instrukciót a harmadik rész végén, Heink és Éva jelenetében. A Magyar Színház Hermann Bahr-produkciója - rendezőjének gondos, alapos és ötletekkel teli elgondolásai és munkája ellenére - sem volt minden mozzanatában egységes előadás, és vált a színház sikeres bemutatójává. Góth Sándor „...mint rendező azon volt, hogy vígszínházivá tegye a környezetet; ami szcenírozást, összjátékot illeti, nem is lehet semmi kifogás; de már az egyes szereplők közül csupán Mészáros Giza mutatott teljes hozzájuk tartozást.. " - regisztrálja a Pesti Hírlap kritikusa az előadás szemet szúró jellegzetességét.

43 Azt, hogy a Magyar Színház színészeinek többsége a Góth Sándor hozta módszernek csupán a külső jegyeit, a játékbeli poénokat vette át és játszotta el, a színmű ezeket meghaladó tartalmát nem közvetítette. A rövid egy év alatt, amelyet a Góth-pár az Izabella téren töltött, Góth Sándor A koncerten kívül, regisztrálhatóan, csupán két előadást rendezett.

44 Igazán nagy sikert azokban a darabokban sem ért el, amelyekben a vezető szerepet játszotta Márkus László rendezői irányítása mellett. Sem Az arckép, sem Arthur Schnitzler Anatolciklusa nem aratott kritikai vagy közönségsikert.

45 A Vígszínházban ekkor már tizennégy évet eltöltött Góth-pár a társadalmi színmű, vígjáték és bohózat reprezentáns színházának játékstílusát képviselte, és hozta magával az Izabella térre. A Góth Sándor és a Lipót körúti színház a színész-, hatás- és poéncentrikusságot ötvözte a naturalizmus felállította szövegmondási és látványkialakítási követelményekkel, s ebből formálta ki saját arcát. Az 1896-os színháznyitást követő években ez volt az első szembesülés a klasszicizáló hagyományokkal. A prózai műsorával 1907-ben a Vígszínház mellé lépő Izabella téri intézmény a Lipót körúthoz képest is új elképzelésekkel lépett színre, arra a Márkus László képviselte képzőművészeti indíttatású módszerre és stílusra épített, amely elsősorban a színpadképet tekintette az előadás gerincének. Budapest hivatásos színházi kultúrája, a századforduló körül lezajlott intézményiműsorszerkezeti differenciálódás után továbblépett az azonos vagy jórészt hasonló műsort játszó nagy színházak különböző játékstílusának kialakulása felé. A továbblépés,