Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)
SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Nyerges László: Carlo Goldoni színháza Magyarországon II. (1841-1941)
a sodrából talán embert is öl, de erőltetve, nehezen és bájtalanul hazudik. 49 Az Újság a rendezést bírálva kéri számon az előadás játékstílusát. Kifogásolja, hogy a darabot köznapi színezetben adták elő, és a csupa élet, könnyed Lelio megelevenítését „Pethesnek szívós bagariabőr játékára bízták 50 ." A kritikák tehát hansúlyozták, hogy a cselekmény a jellemekből fejlődik ki, a Hazug igazi jellemvígjáték. Pethes súlyosabb egyéniségével szemben viszont kiemelték Horváth Jenő, Náday Béla, Kürthy György, Vizváry Mariska, Ligeti Juliska, Rózsahegyi Kálmán, Hajdú József kellemes összjátékát. A rendező személyének felderítéséhez még egy dokumentum áll rendelkezésre. Ez Hevesi Sándor 1927. április 6-án kelt válaszlevele Edgardo Maddalena professzornak. A velencei professzor Goldoni színházának külföldi fogadtatásához gyűjtött anyagot, és Pasteiner Iván, az Egyetemi Könyvtár igazgatója tanácsára fordult magyarországi színháztörténeti adatokért korábban a Nemzeti Színház igazgatójához. Hevesi levelében részletesen szól a Fogadósné szövegének fordításáról és színreviteléről, a korábban bemutatott Goldoni-komédiák fordításáról és átdolgozásáról. Kissé pontatlan dátummegjelöléssel közli: „ C'est moi qui ai fait la mise en scene de II bugiardo (premier representation en 1906)"; majd jelzi, hogy a következő évadban a Különös kaland (Curioso accidente) című Goldoni-komédiát vitte színre, saját fordításban. 51 Ebben az időben Hevesit már egyre-másra érték a támadások, a Nemzeti Színházban pozíciója megrendült, ezért a körülmények is közre játszhattak abban, hogy ez utóbbi tervét nem válthatta valóra. Janovics Jenő biztatására még 1901-ben lefordította a Fogadósnét, de a tervekkel ellentétben a darabot nem mutatták be a Várszínházban, 1906-1907-ben Kolozsvárott játszották. Az a lelkesedés, amellyel Hevesi Duset és Mirandolina alakítását korábban méltatta, arra enged következtetni, hogy a komédia fordításához a nagy olasz színésznő játékából merített inspirációt. Maddalenának írt, 1927-ben kelt levelében Hevesi megismétli, hogy a Fogadósné fordítása nem jelent meg nyomtatásban, de a Nemzeti Színház vígjáték-ciklusa keretében, 1912-ben bemutatták. Fordításáról mindössze annyit ír, hogy azt az eredeti szöveg tiszteletben tartásával készítette el. Az OSZK-ban található rendezőpéldány is ezt bizonyítja, mert Mirandolina néhány monológjának rövidítésén túl a fordított szöveg híven követi az eredetit. 52 Hevesinek az egyes figurákról kialakított értelmezése szerint a Márki mintegy ötvenéves, kissé kopott, izgatottan mozgó jelenség; a Gróf ifjú és előkelő; Ripafratta kimért tartású nemes, aki kezdetben nyíltan kifejezi, hogy utálja a nőket. Az I. felvonás elején nem is vesz részt abban a társalgásban, amelyet Mirandolina, a Márki és a Gróf folytat arról a fülbevalóról, amelyet az utóbbi ajándékozott a Fogadósnénak. A Lovag távolságtartása fokról fokra csökken, mert a rendező Mirandolina minden mozdulatának, lépésének súlyt ad azzal, hogy középen lépteti színre és középen játszatja, míg a Lovag bejövetele és kimenetele mindig jobb oldalon történik. Az I. felvonás 15. jelenetétől kezdődően Mirandolina a fehérneművel keríti be a Lovagot, amit ő kezdetben teljes érdektelenséggel fogad, aztán a beszélgetés során merevsége feloldódik, s helyébe a kíváncsiság, majd a megkívánás lép, a Lovag végül felhagy korábbi óvatoskodó viselkedésével, és ő közeledik Mirandolmához azzal a szándékkal, hogy a kettőjüket elválasztó érzelmi-pszichikai távolságot lerombolja. Ez az érzelmi bekerítés,
