Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)

DRÁMATÖRTÉNET - FRIED ISTVÁN: Varázs - harmincnyolcszor. Márai Sándor színműve

rázslat" volt az eszköze, s a gondolatot akarta előcsalogatni a megbűvölt nézőből. Fordult az idő, Maharama erejével büszkélkedik, a közönséges veszély vállalásával, kezében acélkorbács és pisztoly, s az erőszak előhívta nemtelen indulatokra számít (ahogy a Varázs

ban hivatkozott bűvész-illúzionista, Malpietri az elfűrészelt nő mutatványával borzolja a közönség idegeit). És ami a színpadon, a cirkuszban megtörtént, a szelíd produkció átváltása az izgalmakat keltő mutatványba, az az életben, a világban, "odakünn" fölleli megfeleléseit: Krisztián és Maharama "párviadala" a szóé és az ösztöné, a gondolaté és az érzékeké; szinte természetes, hogy 1943-ban a szó és a gondolat látszik alulmaradni. A szó és a gondolat elmulasztja a győzelem lehetőségeit: Krisztián kezébe kerül az acélkorbács, vele szemben Maharama gyáván meghunnyászkodna. De Krisztián nem él a lehetőségeivel, talán észre sem veszi, hogy diadalt arathatna vetélytársa fölött. Kiengedi kezéből a fegyvert, bízik varázserejében, bízik a szelíd szavak hatalmában. Estella azonban az érzékeknek engedelmeskedik, bár magával viszi (talán sosem felejthetően) a Krisztián tanítását. Búcsú-beszélgetésük azonban még egy tanulsággal szolgál : Estella : Most már tudom, hogy ebben a két hónapban te nemcsak beszéltél, hanem hallgattál is valamiről. Úgy hallgattál, ahogy az életben nem szabad hallgatni, ha az ember szeret valakit. Krisztián: Úgy hallgattam, ahogy az ember mindig kénytelen hallgatni, ha szeret valakit. Ezt a szóváltást olvasva, felidézhetjük a kritikusok kifogásait: egyformán beszélnek a szereplők, mondataik egymás szavainak ismétlései, a szereplők nem egyénítetten beszélnek, ugyanazt mondják ugyanúgy. Valóban a világgá hallgatás márais fordulata zeng föl a búcsú mélabús perceiben. Csakhogy a Varázs éppen arról a varázsról (is) szól, amely a művésszé nemesedett bűvészből árad, s amely az ösztönei ellen küzdő, az életet megérteni akaró Estellát is megbűvöli. Hogy Estella olykor önkéntelen ismétli Krisztián szavait (néha csak a szavait, máskor helyesen és pontosan alkalmazza gondolatait), azt riadva veszi tudomásul az éppen