Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)
SZÍNHÁZTÖRTÉNET - GAJDÓ TAMÁS: A Feld Irén vezette Kamarajáték
Színház intendánsa, lévén a nyáron többször vendégem, figyelemmel kísérte Irén lányom fejlődését és meghívta őt a Nemzeti 12 Színházba (...) vendégfellépésre." Csiky darabjában Márta szerepét játszotta a 17 éves ifjú művésznő, és olyan partnerei voltak, mint Prielle Kornélia, Vízvári Gyula, Rákosi Szidi, Gabányi Árpád. A lapok beszámolói ellentmondóak, sőt néha a legellentétesebb véleménnyel vannak Feld Irén játékáról. A Budapesti Hírlap kiemelte, hogy zavartalanul simult a környezethez, ami nagy dolog, amikor Prielle Kornélia játszik. De emellett megállapítja azt is, hogy "lelkes és szimpatikus leány, aki a színpadi életében értelmet és ízlést mutat." A sorok írója, annak ellenére, hogy Feld kisasszony arcjátéka kifejező és rendelkezik a mozgáskultúra alapjaival is, tanácsolja, hogy "tehetségét gyakorlattal fejlessze, fiatalságát erősítse, másként könnyen elhamvad abban a tűzben, amely az isteni szikrából lobbanni szokott." A Budapestben viszont csak azt írja előnyére a színházi rovatot író, hogy fiatal; ' "játéka iskolás, de a betanultság mögött meg se csillan, ami a jövőre bíztató lenne.""*"* Feld Zsigmond ugyan nem említette, de a sajtóból nyilvánvaló, hogy Irén szerződtetési céllal lépett a Nemzeti színpadára. A Pesti Napló (talán így akart nyomást gyakorolni a színházra) egyenesen arról ír, hogy gróf Keglevich szerződtette is Irént. "^ Ennek elmaradásának viszonylag egyszerű az oka: 1900. május 1-től Beöthy László kerül a színház igazgatói székébe, s valószínű, hogy ő döntött nemlegesen Feld Irén szerződtetéséről. Az első fellépés egyébként zajos sikert hozott: erről nemcsak a papa, de a sajtó is beszámol. A Budapest epésen jegyzi meg ezzel kapcsolatban: "Virággal elárasztották, a vidékieskedő Nemzeti Színház kiállítást rendezett. Vagy sok nálunk a nagy művésznő, vagy olcsó a virág. " Egy évvel később, 1901. január 16-án, a Vígszínházban, Paul M. Potter Tri 1 by c. színművének címszerepében kerül ismét a figyelem középpontjába Feld Irén. A Vígszínház nagyszerű gárdája segítette, hogy ismét megszerezze a nézők szimpátiáját: Góth Sándor, Tapolczai Dezső, Szerémy Zoltán, Fenyvesi Emil, Balassa Jenő, Győző Lajos, Hunyady Margit, hogy csak a legismertebbeket