Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - BERLOGEA, ILEANA: Agatha Barsescu Hamburgban

beli és retorikai túldimenzionáláson alapulnak. Az a körülmény, hogy Barsescu szinte egyidejűleg játszik főszerepet a fent említett típusokba tartozó legjellemzőbb darabokban - Anna Mahr Gerhard Hauptmann Magányos emberek (Einsame Menschen) és Rhodope Hebbel Gyges és gyűrűje (Gyges und sein Ring) c. drámájában -, szinte automatikusan meghozza számára a választást, és egyidejűleg meghatározza művészi profilját is. Bár Anna Mahrként is sikeres - a kritikusok kiemelik mértékletességét és színészi intelligenciáját -j Rhodopeként viszont tündököl, és egyértelműen, egyszer s mindenkorra bebizonyítja, hogy ő a szenvedélyes szerepek megformálója, és az is kell, hogy maradjon. Az, ahogyan Rhodope figuráját megformálja - a darab cselekménye szerint büszke és alázatos, szenvedélyes és bánatos, szerelmes és bosszúvágyó -, arról győzi meg a hamburgi színházigazgatókat, hogy előttük áll Madách Imre Évájának (

Az ember tragédiája) legnagyobb megformálója, aki minden nehézség nélkül képes az érzékenységből a haj1íthatatlankeménységre váltani. A színésznő lelkesedése a mű iránt, valamint Esterházy herceg"'" támogatása, aki mindent megtett, hogy a színházat meghívják az 1892. évi Bécsi Színházi és Zenei Ünnepi Játékokra, lényegesen hozzájárultak ahhoz, hogy Madách darabját első alkalommal német színpadon Hamburgban mutassák be. A Tragédia bemutatójának előkészületei hosszabb időre lekötik a színház teljes anyagi és szellemi erejét. A számos díszlet, mely a Mennyet a Földdel és az emberiség történelmével kapcsolja össze, nehéz feladat elé állítja Robert Buchholzot, az előadás rendezőjét és F. Grubek díszlettervezőt. A hangulathoz és a romantikus költőiség hangsúlyozásához lényegesen hozzájárulnak Erkel Gyula és William Sichel nyitánya és közzenéi, melyek hangsúlyozzák az ember feszültségét, melyet szellemi felemelkedéséért vívott harcában és a régóta vágyott boldogság eléréséért folytatott küzdelmében érez. Újat hozott az előadás a színpadkép színösszeállításában és a világítási megoldások terén. A világítás hatására a díszlet is az érzelmi kifejezés eszközévé vált. A különböző díszletek egy süllyesztőnyíláson át a közönség szeme láttára cserélődtek. Mint ahogyan azt is látni lehetett, hogyan ala-