Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - BERLOGEA, ILEANA: Agatha Barsescu Hamburgban

kítanak át bizonyos díszletelemeket. A technikai, scenográfiai és zenei megoldásokon kívül valamennyi kritikus, úgy a hamburgiak, mint a bécsiek, a színészi teljesítményeket emelte ki, a főszereplők közötti harmóniát és teljes egymásra hangoltságot: Alexander Otto Ádámként, Agatha Barsescu Évaként és Adolf Mylius Luciferként megjelenítették az általuk megtestesített hősök változásait, de ugyanakkor hangsúlyozták a figurák változatlanságát is. A Paradicsomból érkeznek a Földre, palotákból börtönökbe kerülnek - néhány óra leforgása alatt végigvonulnak az emberiség történelmén: görögök Görögországban, rómaiak Rómában, franciák a forradalom idején, az utópisztikus falanszter lakói, ahol kísérteties géptermek jelképezik a jövőt: "Dicséretet érdemel Otto úr kitűnő Ádám-alakításáért és Barsescu kisasszony a gyengéd és lírai Éváért. Művészetük méltatására ma este kevésnek bizonyul minden dicsérő szó. Gondoljunk csak a sok színváltozásra, a sok karakterre, amelyekbe, mint ahogyan ez a látottakból kiderül, bele kellett bújniuk, és megértjük, hogy egy valóságos sziszifuszi feladatot kellett megoldaniuk".'' A bécsi vendégszereplést* mindenki nagyon várta, de leginkább Agatha Barsescu. Soha nem bánta meg, hogy Hamburgba ment, de szenvedett attól, hogy nem abban a városban játszik, melyhez olyan sok emlék fűzte, ahol felejthetetlen sikereket aratott, és ahol a nézőtéren újra és újra felbukkant néhány honfitársa. A vendégjátékon újra meghódítja a közönséget. A kritikusok, akik az Ünnepi Oátékok színházi előadásairól beszámolnak, tanúsítják ezt. Bersascut fanatikus hívei megpróbálják rávenni, hogy térjen vissza Bécsbe. A bécsi Ferdinand Raimund Társaság, melynek tagjai sorába számos barátja tartozott, pénzt gyűjtött, hogy megalapíthassa azt a színházat, mely ma a drámaíró nevét viseli. A színházat olyan művészeti intézménynek szánták, mely erőteljesebben kötődik az osztrák nemzeti és népies hagyományokhoz, mint a Burgtheater. Adam Müller Guttenbrunn, a színház majdani igazgatója és Auguste Baudius Wilbrandt beavatják Barsescut terveikbe és rábeszélik, hogy a következő évben térjen vissza Bécsbe... Megszületett az elhatározás. Az 1892/93-as évad kezdete az utolsó fellépéseket jelentette