Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)
ÉVFORDULÓ - NAGY PÉTER: Horváth Árpád és a francia színház
ről - annak az éles "jobbra át!"-nak a következményeként, amelyet az új miniszterelnök, a rosszemlékű Gömbös Gyula vezényelt. Az igazgatók gyorsan követik egymást a Nemzeti élén és Horváth elveszíti biztonságérzetét; megint olyan korszak követ kezik az életében, amelyben aránylag sokat ír, tervet tervre halmoz; mennél jobban nő bizonytalansági érzése, tervei annál grandiózusabbak és nagyhangúak. Amikor 1935-ben Németh Antalt nevezik ki a Nemzeti igazgatójává, az Horváthnak is felmond. A gesztus ugyan meglepő volt, de eléggé természetes: Németh, aki néhány évvel fiatalabb volt Horváthnál, s nem volt kapcsolata a társulattal, aligha tudta volna Horváth megtartása mellett megerősíteni hatalmát; másfelől meg Horváth mindig fennen han goztatott baloldalias nézetei egyáltalán nem vágtak össze a Gömbös-kormány irányzatával, amelynek Németh akkor lelkes híve volt. Horváth Árpád számára ezzel a hontalanság és kudarc évti zede kezdődik. Csinál ugyan még emlékezetes rendezéseket, de nincs többé művészi otthona; egyre inkább a jövőbe veti hitét, amelyet fényesnek s közelinek remél. Magyarország német megszállása után fél-illegalitásba vonul, kapcsolatot keres és talál a kommunista párttal, amely megbízza a színházi világ felszabadulás utáni újjászervezése tervének elkészítésével. Ez az utolsó terve: a nyilasok ha talomrakerülése.kor egy járőr meg találja búvóhelyét, s beviszi a hírhedt Marg,it körúti fegyházba, ahonnan többé nem kerül ki élve. Amint erre a korábbiakban céloztunk már néhányszor, Hor váth művészi arcélének egyik jellegzetes vonása volt a francia drámák iránti vonzódása. Már mint kezdő kritikus is a legtöbbször s a leginkább érzékelhető örömmel francia darabok előadásáról írt; rendezőként is különösen francia darabokkal, nem utolsó sorban francia klasszikusokkal ért el emlékezetes sikere ket. Pedig ez nem volt könnyű feladat: a francia klasszikus drámaírók - Molière kivételével - mindig is idegen test voltak és maradtak a magyar színház számára, amely a romantikán - elsősorban a német romantikán - nőt J t fel. Hevesi tűrte ifjú segédje ilyetén érdeklődését, de nem bátorította különösebben:
