Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)
ÉVFORDULÓ - TURNAI TÍMEA: Nádasdy Kálmán színészpedagógiai munkásságáról
Az ehhez felhasznált forrástípusok: - Hangzóanyagok; Nádasdy Kálmánnal készített és megmaradt rádióinterjúk, rádióműsorai, illetve rendezőtársa - Ruitner Sándor - anyagai. A televízió 1980-as emlékező műsora, illetve Nádasdy televízióra felvett sanzonműsora. - írott dokumentumok; A főiskola tematikáját, tanrendjét meghatározó rendezőtanárok által készített évi tervek, beszámolók, illetve Nádasdy évnyitó és évzáró beszédei. A főiskola ma is érvényben lévő színészképzésre vonatkozó elvi rendszere, képzési feladatainak írásos vázlata. - Visszaemlékezések; kollégáival és tanítványaival készített beszélgetések, visszaemlékezések, illetve felesége Birkás Lilian anyagai, beszámolói. Minthogy Nádasdy Kálmán tanmenete és óravázlatai nem maradtak fenn, s nem írta le előadásait sem, e zömmel közvetett forrásokból térképeztük fel nevelési-képzési rendszerének alapjait, évenkénti felosztásban. Nádasdy szerint a színészet ösztönösnek tekinthető, a képzés során metakommunikativ részeit próbálta erősíteni. A cél az volt, hogy egy színészt ne egyetlen szerepkörbe kényszerítse bele a színházi gyakorlat, ami történetesen kísérteties hasonlóságokat mutat egyéni adottságaival, attribútumaival, hanem az átalakulás, átlényegülés napi reprodukálására tegye képessé. Nádasdynak alapelve lett: "Csakis a legszigorúbb kötöttsé2 gekkel érjük el a művészet szabadságát!" A képességek, készségek fejlesztésére meghatározott, koncepciójába illő darabokat használt fel, mind az irodalom, mind a zene köréből, igyekezett a "tehetséggyanűs" növendékekből mindazt kihozni, amire csak képesek lehetnek, ezt jelentette az ő szótárában a kötöttség. Nádasdy a színészetet és a rendezést úgy fogta fel, mint ugyanannak a művészetnek, előadásnak egymást kiegészítő elemeit, mint összműveszeti együttes alkotóit, ezért képzésük az első három évben nem vált szét. Első év - első félév: Az "Én, vagyis önmagukat megjeleníteni a színpadon. Ez rögtönzések, helyzetgyakorlatok segítségével történt. Lehettek szöveg nélküliek, vagy improvizált szöveggel