Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)
ÉVFORDULÓ - ELEKFI LÁSZLÓ: Nagy Adorján beszédművelői munkássága
megjelent Ascher Dszkár könyve ( Beszédművészet) , majd 1940-ben egy más céllal írt, szakirodalmat és sok gyakorlati tanácsot adó, de erősen vitatható kijelentéseket is tartalmazó könyv Bognár Elektől: A szónoklás és előadás művészete . A beszéd fiziológiai vonatkozásait 1928-ban Bárczi Gusztáv elemezte legalaposabban: A magyar beszédhangok képzése . Nagy Adorján -- Nagy Péter tanúsága szerint -- bejárt az anatómiai intézetbe is, hogy a beszédszervek működését tanulmányozza. Amikor pedig 1930-ban az egyetemen is megkezdte előadásait, Gombocz Zoltán megismertette Laziczius Gyulával, aki két évre rá a fonetika magántanára lett. Nem akarom részletezni Laziczius vitacikkeit, melyekben egyszer Kodály, máskor Jacobi Lányi Ernő beszédművelő megnyilatkozásait támadta a leíró szaktudomány szempontjából viszonylag jogosan, de emberileg nem az ügyhöz méltó hangon. Nagy Adorján az idők folyamán mindezeket figyelembe vette, de különös érdeklődéssel tanulmányozta Gyomlay Gyula nagyszabású cikkét A felolvasó- és szavalómúvészeiről (Budapesti Szemle 1939), melynek minden egyes állítása ma is érvényesnek tekinthető (leszámítva az akkori Hungária-ideológiával végződő utolsó lapot). E cikk néhány kérdésére válaszmegjegyzéseket is tett ( Vitás hangsúly címen később, 1964-ben jelent meg: Színpad és beszéd c. kötetének 146-150. lapján). Megjegyzései döntő fontosságúak: két vitatható versrészletre nézve egyértelműen foglalt állást, egy harmadikban pedig Gyomlay értelmezését fogadta el helyesnek, mindvégig meggyőző módon a mű egészéből kiindulva. Nagy Adorján jelentősége a beszédművelésben az, hogy a színpadi beszéd hagyományos művelésébe belekapcsolta a magyar nyelvtudomány, a nyelvészeti fonetika szakmai eredményeit. A fonetikai képzés és a központi jellegű norma mellett fontosnak tartotta, Egressy és Paulay követelményét újraélesztve, a nyelvjárások ismeretét és legalább két tájszólásnak pontos elsajátítását. Komoly nyelvészeti elkötelezettségére vall az a tény, hogy idevágó nézeteit 1939-ben a Magyar Nyelvben tette közzé; ez a beszédtechnikát illető legelső publikációja. A következő évből fennmaradt előadásszövege ( A szóbeli előadás technikai kérdései) a beszédlégzés és a fonáció, a hang-