Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)

DRÁMATÖRTÉNET - FRIED ISTVÁN: Varázs - harmincnyolcszor. Márai Sándor színműve

shakespeare-inél mindenesetre kisszerűbb környezetben realizálódik, az embersorsokat irányító, az elemekkel dacoló-szabályozó Prospero nem több, mint egy öregedő-nyugdíjra vágyó bűvész, aki a számára idegenné lett világban már nem tudja végrehajtani a prosperoi varázslatot. Krisztián fölolvas a könyvből, Estellának is magyarázza Prospero mondatait, maga azonban csak hiszi, hogy képes a prosperoi varázsra. A Varázs nem a bukás szomorúságával végződik, hanem (a shakespeare_i keretnek megfelelően) a belátás és a megértés mélabújával. Avval, hogy ebben a korszakban már nem hat a szelíd varázs, ti. nem elég valamiről kénytelenségből hallgatni. S amiképpen beszélnek a szereplők, ahogyan megkísérlik kimondani a nehezen elmondhatót: ebben az önmagukkal is folytatott küzdelemben bomlik ki a dráma, lesz cselekménnyé a kimondott és a csak sejtetett gondolat. Minthogy a szó

ról sem szabad megfeledkeznünk, a testet öltő (vagy ölteni képtelen) igéről, a szó csődjéről és erejéről. így lesz a költő igéje a művészet varázsszava, amelyet az erőszak bűvöletében élő kor megtagad, elárul, bár teljesen leszámolni, vele nem tud. Krisztián végső mutatványával sem tudja megtartani Estellát, a megvásárolandó ház idillje, az elvonulás, a kivonulás ábrándja szétfoszlik. Estella elmegy az elfűrészelt nő brutalitásának tapsoló nagyvilágba, a tigrisekkel dolgozó világnyi cirkuszba. Krisztián magára marad, egyedül nem kell a rejtőzködést jólesően biztosító enyhely, nincsen kivel kilépni az idegenné lett környezetből: a varázslat értelmetlenné vált, a világ nem érdemli meg az igazi tüneményt. így hát a főszereplők drámáján kívül még egy, csupán a mű végére megvilágosodó dráma játszódik le: az elsilányult korszaké, amely értékeit veszti, talmi hívságokon kap, megtagadja a gondolatot, a szót. Nem oly nyílt-kétségbeesett fordulatokban bukkan ki a szerzőből a kételkedés, a figyelmeztetés, a kárhoztatás, mint röpiratában, regényeiben, nyilatkozataiban. De azok eszmefuttatását is a Varázs mellé kell gondolnunk, hogy a színdarab igazi üzenetét helyesen fogjuk föl. Elbukik a világ, megméretett és könnyűnek találtatott, a kipróbált igazságokat, a tiszta bölcsességet, a világot teremtő-szé-