Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)

DRÁMATÖRTÉNET - FRIED ISTVÁN: Varázs - harmincnyolcszor. Márai Sándor színműve

akkor a Krisztián és Maharama között lezajló "párbajt" a följebb említett erővonalak mentén fedezhetjük föl. Krisztián szerint a bővészet eldurvult, néhány durva fogás -- és kész a siker. Az egyik bűvész nagy és a közönség viharos tetszését kiváltó száma: kettéfűrészel egy nőt. "És a művészet, amelyet megszerettem, már nem a régi." Ű még ártatlan-érzékeny madarakkal dolgozott, Maharama vadállatokkal és acélkorbáccsal. Maharama szavai: "Ne nyúlj a könyvekhez, Estella. Néha már azt hiszem, minden bajt azok okoznak a földön..." És még árulkodóbban: "Nem olvasok könyveket, de szép vagyok, erős és fiatal. És enyém a siker (...) Az én igazam az erőm..." S ennek a gondolatsornak a végén ismét Krisztiánt szólaltatjuk meg: "Mert az elsőfokú varázslat a szó (...) először nem volt semmi. És akkor következett a csoda. Valaki felemelte a varázspálcát, kimondott egy igét és előhúzta a semmiből a világot. 29 Mert kezdetben volt az Ige..." Természetesen ugyanilyen gondolatsort lehetne összeállítani a művészet - bűvészet értelmezéséről kimondott axiómákból, amelyek a színpadi nyelvnek valóban emelkedettséget, ha úgy tetszik "máraiság"-ot kölcsönöznek. Ám a Varázs pontosabb értelmezéséhez néhány tézist nem árt megfogalmaznunk: 1) Az 1943-ban, Kassán írt színdarab azokat az aggodalmakat emeli színmű-formában az irodalomba, amelyek újságcikkekben, röpiratokban és nem utolsósorban kassai útirajzában hasonlóképpen tanúsították Márai véleményét pusztulásba rohanó koráról. 2) A drámai forma szakítás a francia társalgási színművet továbbfejlesztő Kaland c. darabbal, a történelmi színjáték külső formáját kölcsön kérő, mélységesen jelképes A kassai polgá rok

ban megvalósított költőiséggel; ehelyett keretbe foglalja a történetet: Krisztián a mű elején és a mű végén egyként Prospero szavait olvassa, illetve a színdarab folyamán több ízben fordul a játék és a valóság, az élet és a színpad megfeleltetéseinek, olykor azonosításának módszeréhez. 3) Ezáltal íróként, minthogy többszörös közvetítést iktat be a szerző és a néző közé, távol marad, mindenképpen messze a történésen kívül, és ezt a Székely Júlia által jogosan emlege-