Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)
DRÁMATÖRTÉNET - FRIED ISTVÁN: Varázs - harmincnyolcszor. Márai Sándor színműve
mágikus, csodatévő hatalmában." De hibának tetszik, hogy túlontúl beavat az író műhelytitkaiba, s az előadás sem több "varázsos szertartás"-nál. Lengyel Balázs elhatárolja magát a Maráira zúduló támadásoktól, de ez a bírálata mégis a támadások közé illeszthető. Ugyanis az Orley István és Lovass Gyula nevével jelez hető nemzedék egyre határozottabban bírálta Márait - egy, a Má12 raiétol teljesen különböző író- és íráseszmény igézetében. Az a fajta regény, amelyet Márai meghonosítani igyekezett, és amely magános kísérlete volt egy nemkevésbé magános szerzőnek, szerintük kifutotta magát, az író válságba került, s ezt a válságot konstatálta Lengyel Balázs is, ráillesztvén a regényíró Márai út keresésének jellemzőit a drámaíróéra, aki viszont három bemutatott színművében valójában háromféle lehetőséget csillantott föl S ezek közül a Varázs a jelképiség révén érvényesülő költőiség drámája. Lengyel átveszi Örley megállapítását, miszerint Márai túl gyorsan ír, viszonylag kevés tudatossággal (ez a Varázs esetében nem igaz!), beszéde "túlságosan művészi"; s mondandója köz helyesnek tetszik: a művészet elbukik a természet rendjével, az ösztönökkel szemben. Ez utóbbi viszont találó megjegyzés. A szín művet záró Shakespeare-idézetet viszont Lengyel úgy értelmezi, hogy Márai talán szakít a zengzetes mondatokkal, és az őszinteség felé tesz lépéseket, legalábbis erre következtet a Napló alapján. Kedvezőtlenebb ennél a nagy írónak aligha mondható Hárs László kritikája"'" 3 , aki a színműben "a gyakorlott művész megkapóan szokványos szónoklata"-t véli fölfedezni, és ezt a "bölcses séget" legfeljebb kevéssé sikerült ironikus megjegyzésként fogadhatjuk el. "Márai a művész, aki helyett ez esetben is öt ember is beszél - de egy sem cselekszik" - folytatja, a jól ismert vádat hangoztatva. A valóság és s művészet, az élet és a varázslat ellentétét írta Márai drámába, a bűvész önmaga, aki "nem azért töri össze varázspálcáját, mert a varázs durva és céltalan, hanem, mert a durva és céltalan valóság méltatlan arra, hogy egy igazi varázsló versenyre keljen vele." Nem csekély képzelő tehet ség kellett ahhoz, hogy ezt lássa meg a Varázs ban a kritika szer zője, akinek végkövetkeztetése üres szemléletben marasztalja el Márait. 152
