Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)

DRÁMATÖRTÉNET - NAGY ADRIENNE: "Örök te vagy csak, égi szerelem!" (Csiky Gergely újromantikus színműírói korszaka)

Ne hidd, hagy bánom boldogságodat. (Harmadik felvonás) A másik három delphi szűz csak "éppen színpadon van". Főbb jellemvonásaikat is (házias, nevető stb.) csak a Pythia jóslatából tudja meg, akit érdekel. Egyébként a harmadik felvonás elejének, a Csongor és Tünde-beli nemtő-jelenet utánköltésé9 nek (amit Szerb Antal is kiemel ) néhány mondatán kívül néma statisztái a színműnek. A két görög férjjelölt, Glaukos és Agrion is valamiféle tükör. A testi, de üres, felelősség nélküli, földhözragadt kapcsolat tükrei. Ugyanúgy ex-barátnőik és jelenlegi üldözőik: a lomha, unatkozó Phryne és a nem-kevésbé erkölcstelen, bár élőbb Lerina. Céljuk a törvényes kapcsolat. (Végül lesz is férjük: Phrynéhez nagyon illik Dioskuros; Lerínának marad az Adrastoson kívül egyedül "felhasználható" Sosios, a templomszolga.) Szerb Antal szerint a két hetéra és udvarlóik az Aesopus-beli Sardanapala lányainak és az előlük menekülő udvarlóknak a kópiái.^ Véleményem szerint inkább vígjátéki sablonról van szó. Ahogy a civakodó idős házaspár hölgytagjánál is oly mindegy, hogy Trundusia volt-e a példa"'""'", vagy sem, hiszen Harpya komikus alakja, és tutyimutyi, majd sarkára "kapszkodó" férjének figurája is ősi, és sokszor fog megjelenni Csiky színműveiben is. Kapcsolatuk az igazi szerelem torzképe, Csiky Gergely fintora. A színmű igazán "romantikus rossz" szereplője az általam Miriggyel rokonított Adrastos, a főpap, akiben Csiky az egyházi személyekkel kapcsolatos minden kellemetlenségét, keserűségét megrajzolta. Több bírálója a szemére is vetette a szerzőnek, hogy túl kegyetlennek, minden komikum nélküli zsarnoknak ábrá12 zolta . Valóban, a humornak szikrája is hiányzik ebből az alakból, akinek nem a szent hely, nem isten hajlékának megőrzése a célja, hanem férfiúi vágyainak kielégítése, amely nem azért természetellenes, mert a pap szerelme a papnő iránt, hanem mert egy öregember beteges szenvedélye egy fiatal, más iránt lángoló nőért. Adrastos a színmű végén látja, hogy számára minden elveszett. A melodramatikus jóslat-jelenet, amelynek a végén Olympia elájul, és ezzel végleg elárulja szerelmét (Negyedik felvonás),