Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)
rült művet és olyan formát keres neki, amely kiemeli értékeit és háttérbe szorítja gyengeségeit. Lehet, hogy váratlanul a mának szóló mondanivalót fedeznek fel egy klasszikus mű mélyén, és azt erősítik meg a költő hitelére is támaszkodva, sajátos színpadi eszközeikkel. Ezek a célok, ha nem is szentesítik, de nagymértékben meghatározzák a színház felhasználható eszközeit. Ha a mű előadásának koncepciója következete s, és az eredeti mű gondolatmenetének megtörése nélkül, s az így okozott szövegellenállás nélkül végigvihető, ha nein marad meg a bizarr ötlet szintjén akkor reménye van élű színházi sikerre. És ha sikerül magas színvonalú színészi alakításokkal, szuggesztív erejű szcenikai megoldásokkal kibontani az új mondanivalót, akkor lesz igazán értelme hazai klasszikusaink új életre keltésének, esetleges perújrafelvételeknek. Akkor a "beavatkozások" jogosulttá válnak és a színház jóvoltából új értékek születhetnek. JEGYZETEK 1/ Albert Sándor: Egyenértékűség a fordításba n. Kézirat, 19C4. JATE Francia Nyelvi Tanszék. 2/ Németh Antal: Bánk bán száz éve a színpado n, 3p. 1935. 175-198. 3/ Csokonai Vitéz Mihály összes művei. Színművek 2. 17951799. s.a.r. Pulánszkyné Kádár Jolán, Bp. 1978. 340-344. 4/ Németh Antal: A"Csongor és Tünde" első színre alkalmazása in: Pap Károly Emlékkönyv. Debrecen 1934. 304-316.; Staud Géza: A Csongor és Tünde a színpadon. in: Ragyognak tettei... Tanulmányok Vörösmarty Mihályról, szerk. Horváth Károly, Lukácsy Sándor, Szörényi László, Székesfehérvár 1975. 217-238. 5/ Kelényi István: Paulay "Tragédia"-szcenáriuma, in: Színháztudományi Szemle, Bp. 1983. 31-54. 91