Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

vívott kulturális harc jelképei. Egy, a modern korban, a 20. században megalapított nemzeti színház más kérdéseket vet fel. Milyen nemzeti színházi modellt kövessen egy újonnan alakult színház: a történelmi modellt? A mi esetünket véve: legyen egy, műsorpolitikájában Shakespeare-nek és részben kortársainak elkötelezett színház? De hát ilyen színházunk már van, ezt a funkciót tölti be a Royal Shakespeare Company. Vagy legyen a kereskedelmi szempontokat negligáló művész-színház, ainelyet gyakran "múzeum-színháznak" csúfolnak, s olyan repertoárdarabokat játszik, amelyeket egy keres.kedelmi producer meszszire elkerül? Vagy döntsünk a kortárs-klasszikus modell mellett? Tartsuk műsoron a legújabb kortárs drámákat, és, mondjuk, az elmúlt száz év drámatermésének legjavát? Itt az a bökkenő, hogy az elmúlt évszázad darabjai gyakran problematikájukban távolabbra kerültek tőlünk, mint mondjuk a 16-17. századi színművek némelyike. Döntsünk a kísérleti színház mellett? Ez azt feltételezné, hogy valamely más színház felvállalja a klasszikusok, drámai örökségünk színpadi gondozását. A kísérleti színjátszás továbbá felveti azt a problémát, hogy a bátor, új törekvések esetleg elriasztják a közönség nagy részét, "kiürítik" a színházat. Vagy a minőség követelménye legyen a vezérelv? Váljon a Nemzeti Színház a legjobb színházzá azáltal, hogy a legtehetségesebb művészeket - hazai és külföldi drámaírókat, színészeket, rendezőket - foglalkoztatja és a legsikeresebb darabokat tűzi műsorára? Sok művészben ez az elképzelés a hivatalos művészet és a bürokrácia lidérces képzetét kelti fel. (Meg kell azonban jegyeznünk, hogy szerencsére kormányunknak nincs művészetpolitikája, művészi vonatkozásban nem diktál feltételeket. Az is igaz azonban, hogy a Thatcher-kormány ideológiájának pénzügyi hatásai jelentős nyomást gyakorolnak a Nemzeti Színházra.) A virágzó vidéki színházi hálózatban tevékenykedő művészek azzal érvelnek a nemzeti színházi eszme ellen, hogy véleményük szerint ők kollektíven töltik be az igazi nemzeti színház funkcióját; nagyobb közönséget szolgálnak, gazdagabb a műsorkínálatuk, kockáztatnak, befektetnek, sőt maguk is sorozatosan fellépnek a Nemzeti Színház színpadán. A vidéki színjátszás ezen túl attól 40