Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

pesek a tehetséges művészek. Értelmezzük és újraértelmezzük a nemzeti és külföldi drámai örökséget, lehetőséget biztosítunk a kortárs drámaíróknak legfrisebb darabjaik bemutatására. De gondolunk a színház jövőjére is, amikor részt vállalunk a színészképzésben, s továbbadjuk mesterségbeli tudásunkat, vagy amikor bekapcsolódunk az oktatásba, hogy hozzájáruljunk az élő színház iránt fogékony közönség új nemzedékének felneveléséhez. A Nemzeti Színház 25 éves története egy sikersztori sok résztvevővel, tele művészi és gazdasági eredményekkel. És mindezek ellenére a Nemzeti Színház eszméje még mindig sokak által vitatott. Sok kommentátor, politikus, sőt színházi kolléga képzeletében a Nemzeti Színház képe egy pazarló, túlméretezett intézmény karikatúrájaként él. Az 1960-as években öntudatos, igen magas színvonalon álló vidéki színjátszás jellemezte Anglia színházi életét. Talán ez a magyarázata annak, hogy a színházi szakma a Nemzeti Színház megalapítását nem tudta másként megélni, mint fölösleges tehertételként és a pozícióit fenyegető veszélyként. Ez az agresszív elutasítás az évek során gyengült ugyan, a gyanakvás azonban még ma is él a Nemzeti Színházzal szemben. A Nemzeti Színház a nemzeti kultúra értékes kincse ezt a felfogást osztották a 18. század felvilágosult abszolút uralkodói is. Nagy Frigyes a színházába, ahol csak német zeneszerzők műveit adták elő, ingyen beengedett minden jólöltözött polgárt. E színházak többsége azonban a közjó és az erkölcsnemesítés érdekében működött, és nem kellett versenyhelyzetben megállnia a helyét. Mások, mint a cseh vagy a magyar Nemzeti Színház, egy idegen kultúra elleni küzdelemben a nemzeti nyelv védelmének jegyében jöttek létre. A mai Szovjetúnióban, a balti köztársaságokban pedig tanúi lehetünk annak, hogy a 'hivatalos, orosz nyelvű színjátszás mellett újra reneszánszát éli a nemzeti nyelvű színjátszás. Érdekes volna megtudni tőlük, milyen hatással van nemzeti nyelvű színjátszásuk egész kulturájukra, tudatviszonya ikra. A történelmi korok nemzeti színházai úgy állnak előttünk, mint a nagy középkori katedrálisok, mint egy győzelmesen meg37