Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

Nemzeti Színház létrehozására. Minden együtt volt: a szép kör­nyezetben felépített impozáns színház, a jól összeválogatott színtársulat, egy magas kultúrájú rendező, egy irodalmi ta­nácsadó. Mégis hamarosan bezárta kapúit a színház, hiszen nem született még meg az amerikai dráma, hogy elfoglalja helyét a sz ínpadon . Ezek a példák három tanulsággal szolgálnak. Az első tanul­ság az, hogy egy túlnyomórészt vagy kizárólag a nemzeti dráma színpadraállításának céljából alapított színház óhatatlanul ellentétes művészeti ideológiák céltáblájává válik. A második tanulság az, hogy - leszámítva azt az esetet, ha az állam vál­lalja a színház műsorpolitikájának anyagi konzekvenciáit - a Nemzeti Színház éppúgy ki van téve a gazdasági, piaci törvény­szerűségek érvényesülésének, mint az ország bármely más szín­háza. A harmadik tanulság pedig az,hogy a nemzeti színház in­tézménye - működjön bár a színház jó feltételek között - ön­magában nem képes a nemzeti dráma ügyének előmozdítására. Úgy tűnik, nekünk Nagy-Britanniában mindenünk megvan, ami egy nemzeti színház ideális működtetéséhez szükségeltetik. És mégis, a művészetről folytatott viták többsége valójában nem másról szól, mint a művészi munka költségeiről. Milyen igaza van Vámos Lászlónak, aki előadásában azt mondta, hogy soha nem elég a rendelkezésre álló pénz - nem azért, mintha a művé­szek kapzsiak, telhetetlenek volnának, hanem azért, mert a mű­vészi alkotás, fejlődés pénzigényes. Az angol színház távoli előzményekkel bíró drámai tradícióval rendelkezik, beleértve elsősorban Shakepeare hatalmas életművét. Jelentős vidéki szín­házi hálózatunk van, amely kiváló színészek, rendezők, terve­zők, zenészek, technikusok, menedzserek nemzedékeit nevelte fel. Vannak kereskedelmi színházaink, amelyek időről-időre le­hetőséget biztosítanak jól bevált sikerdarabok profitot hozó "értékesítésére". És végül jelentős drámaírókkal büszkélkedhe­tünk, akik a ma problémáiról úgy vallanak, hogy van esélyük a klasszikussá válásra. Nemzeti Színházunk röpke 25 év alatt megmutatta, mire ké­36

Next

/
Thumbnails
Contents