Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

Az aggastyán Bolond Istók Az aggastyán Bolond Istók Az aggastyán Bolond Istók Az aggastyán És ha csalódik? Ha csak képzeli, hogy van vala­mi magában, ami a többi ember fplé emeli? Oe hát mi az, ami űz, zaklat, hajszol, ami nem enged megpihennem? És ha mégis csalódik? Akkor majd egyszer görnyedt háttal, redős arc­cal, majd én is hordom némán az élet igáját, mint annyi más. Élek, mint szürke moszat a fák tövén, és elfelejtem, hogy cédrus szerettem volna lenni. De addig nincs égi, vagy földi ha­talom, mely visszatarthatna nehéz utamban ... Eltiprok lelkemben minden olyan érzést, mely hátráltatna ... Nem nézek hátra, szemem a cél­ra van szegezve, úgy haladok előre, a nagyság, a dicsőség felé . . . (elgondolkozva): Ha az évtizedek homályán át visszatekintek a múltba, úgy rémlik, mintha, valamikor, nagyon régen én is így ... Eh! Bo­londság! ­Éhes gyomornak legjobb orvossága, ha bolondok tudunk lenni. Igaz ... erről egészen megfeledkeztem ... me­gyek, szólok az unokámnak, (a tornácon át el) V. jelenet Bolond Istók, A kisfiú Bolond Istók : No, kisöcsém, gyere közelébb! A kisfi ú (ki az elébb az egész jelenet alatt egy sarok­ba húzódva, tágra nyílt szemekkel nézte Istó­kot, megrezzenve): Félek! Bolond Istók : Félsz tőlem? Ugyan miért? 259

Next

/
Thumbnails
Contents