Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

lakítani saját együttesét. A széles műkedvelői háttér ellenére a Szlovák Nemzeti Színház Szövetkezete által 1920-ban kiírt színészpályázat eredménytelen maradt. Nem mintha Szlovákiában nem lett volna elegendő színésztehetség. Csakhogy kevesen voltak hajlandóak vállalni a "komédiás" bizonytalan jövőjét. A szlovák hivatásos színház első színészei azonban a prágai konzervatórium hallgatói voltak. Ott végzett Jankó Borodáfc' is, aki az 1920-as évek elején egy szlovák vándortársulat megalakítását fontolgatta, amely fellépett volna Szlovákia színházépülettel rendelkező kisebb-nagyobb városaiban. Megértette, hogy a nemzeti színművészetet nem hívhatják életre a vérátömlesztések és a transzplantációk; értéke és értelme csak akkor van, ha belülről, a nemzet befogadó, éltető öléből fejlődik ki. Sokan mások, akik Bratislavában valóban őszintén s minden módon törekedtek a szlovák színházi élet kibontakoztatására, terveikben és szándékaikban szüntelenül ütköztek a város lakossági struktúrájának és az egyetlen színház üzemeltetési feltételeinek kemény realitásával. 0 azonban másképp gondolkodott: célja nem ez, hanem egy nemzet hivatásos színikultúrájának megteremtése. Tudta, avagy sejtette,hogy mire építhet. Tudta, hogy a nép tudatában elmélyült a nemzeti színház gondolata. Ismerte a szlovák drámairodalmat, amelyre építeni szándékozott. Nem volt, isten tudja, milyen gazdag, és nem is minden esetben nagyon eredeti, sok mindenben igazodott Kisfaludyhoz, Vörösmartyhoz, Tylhez, Nestroyhoz. Viszont volt egy Hviezdoslavünk, aki nemcsak monumentális verses drámákat irt, hanem Shakespeare-t is tolmácsolta. Borodáő bízott a fiatal szlovák értelmiség alkotó erejében, az írókban és a költőkben; hitte, hogy képesek színvonalas fordításokat produkálni más népek irodalmából. S tudta, hogy akik vele együtt rátérnek a hivatásos szlovák színház göröngyös útjára, lelkesednek az ügyért. A társulat 1921-ben megalakult, és a szlovákiai városokban megkezdte tevékenységét. 25