Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)
ség? Az üres héj, a múlt, a pusztulás! Van-e fenségesebb valami a csecsemőnél, mely csöndesen szunnyad bölcsőjében? ... Gyönge, tehetetlen, de a kis homlok mögött lángész csírája szunnyadoz hat. Egy Beethoven, Napóleon, Michelangelo lehet belőle. Ötven év múlva, ha találkozunk vele, talán egy verklis, hadastyán vagy utcakövező lesz ... Tiszteljük azért, mert öreg? ... Hiszen, ha mégoly lángelme lakozott is benne, legtöbb fenséges rom csak az öreg, melyet lakója már régen elhagyott! A romokat bántani nem szép. - Kímélni kell az öregeket. De a fiatalság! Azt tisztelni kell, mert az az erő, a folytatás, az élet, az minden! (lázasan) Hát azt hiszi, hordoznám tovább az élet terhét, járnék országszerte esőben, hóban, éhezve, fázva, kiverve, mint a kutya, megvetve, bolondnak nevezve, ha nem érezném, hogy van bennem valami, aminek ki kell fejlődnie, valami nagy, aminek majd ragyognia kell, éltető sugarakkal világítva? Azt hiszi, nem dobnám el magamtól az életet, ha nem űzne ez a tudat nagy, homályos, ismeretlen cél felé? Az aggastyán : De hát az a sokezer, sok millió, kik szűk körben munkálkodva, küzdve élik le életöket? Bolond Istók : Talán majd egyszer, valamikor én is ezek közé fogok tartozni ... Meglehet ... sőt vannak pillanataim, mikor azt hiszem, hogy ennek így kell lennie ... Hanem most, ily ifjan, ha valahol megállapodnék a mindennapi kenyér megszerzésének szűk határai között, azt hinném, gyilkosságot követtem el, megölve azt a nagyságot, mi különben kifejlődhetett volna bennem ... És ez a tudat borzasztó lenne; inkább választanám a halált. 258