Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

Iában konzervatív ízlésű közönség) feltételek között. Néhány év kemény munkája után azonban jelentkeztek az első eredmények. Az itt létrejövő produkciók országos hírű, sikeres előadások lettek. Főleg a fiatal értelmiség köreiből nagyszámú közönség érkezett az ország többi részéből is az itt tartott előadások megtekintésére. (így ezek az új színházi műhelyek sikereikkel hozzájárultak ahhoz, hogy az egészségtelen, túlcentralizált fejlődés és szemlélet fokozatosan megváltozzék Magyarországon.) Gyakorlati tevékenységük tapasztalatait összegezve ezek a színházi műhelyek saját világnézeti és művészi hitvallásuk tudatosításához, megfogalmazásához is eljutottak. A megújulási folyamatban kétségtelenül legtovább eljutó kaposvári színház igazgatórendezője, Babarczy László megfogalmazásában ez 1978-ban így hangzott: "A jó színházban olyan szellemnek kell kialakulnia, amely világosan, átélhetően és mozgósító erejűen kitűzi a célokat, orientál az esztétikai, szakmai, ízlésbeli kérdésekben; szilárd, elfogadható értékrendet sugalmaz, érzékelteti az átfogó társadalmi törekvéseket; segíti az egyének fejlődését, befolyásolja a színházon belüli magatartást... Ma eredményes színházat csak azok vezethetnek, akik képesek ilyen szellem kialakítására." Az ilyen alapállás megfogalmazása azért is jelentős, mert a kulináris színház hagyományával szemben korábban, a 60-as években egyértelműen csak egyetlen színház, az akkoriban megalapított Huszonötödik Színház, s kívülről az elemzett amatőrmozgalom lépett fel. Ebben az összefüggésben van igen nagy jéLentőségé a fiatal színházi műhelyek műsorpolitikájának is. Gyakran vetették és vetik szemükre, hogy túlságosan sok "nehéz" darabot játszanak, ezáltal a közönséget elriasztják, és színházuk a szórakoztató funkcióját nem tölti be. Ezekre a szemrehányásokra csak egy válasz adható: nem lehet egyik este az illúziókban élés veszélyességére figyelmeztetni, a hamis tudat működését leleplezni, másnap viszont ugyanazokat az 229