Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

Schnitzler Irodalo m c. egyfelvonásosát a színház kitű­nő művésznőjének, Harmos Ilonának fordításában játszották. (Harmos később Kosztolányi felesége lett, Görög Ilona néven jelentek meg művei.) Schnitzler a francia társalgási drá­mák mintáját követi. A darab elején a francia báré, Clemens és menyasszonya a lóversenyről társalog, s csak lassan, fok­ról-fokra derül fény az előzményekre. Clemens Margitot egy müncheni rossz társaságból mentette ki, melynek tagjai semmit sem értettek a sporthoz, sőt mi több, haszontalan dologgal, művészettel foglalkoztak. Margitnak is jelentek meg versei, és kénytelen töredelmesen megvallani, hogy azóta sem szakí­tott e haszontalan tevékenységgel: hamarosan megjelenik élet­regénye. A báró nem engedheti meg, hogy neve kompromittálód­jék - s elrohan. Margithoz régi müncheni ismerőse toppan be, Gilbert, a régi szerető. "Véletlenül" éppen erre járt - mond­ja -, s új könyvét is elhozta: ő is életét írta meg benne. Igen ám, de mind Margit, mind Gilbert közölte saját regényé­ben a másik hozzá írt leveleit is: így nem lesz nehéz az olva­sók számára, hogy a két könyv valódi szereplőit azonosítani tudják. Margit megijed, de a visszatérő Clemens megnyugtatja: elintézte az ügyet, a kiadóban még idejében megsemmisíttette Margit regényének példányait. Mindössze egyet hozott magával, hogy elolvashassa, azt viszont Margit sajátkezűleg veti a kandallóba. Az Irodalo m végre olyan darab volt, amelyet elismeréssel fogadott a kritika - bár egyes vélemények szerint inkább ol­vasni kellett volna, mintsem megnézni. (Egyébként a Thália Társaság is játszotta már, 1907 májusában mutatták be nagy sikerrel, Balogh Vilma fordításában, Törzs Jenővel a főszerep ben.) Mindhárom szereplő remek alakítást nyújtott. Harmos Ilona "nemes természetességgel játszott", "jelentéktelen stí­lustalanságoktól eltekintve kiválót produkált" Gellért Lajos is Gilbert szerepében; Antalffy Sándor jól oldotta meg Clemen szerepét. És ezen az estén a rendezés is "döntően beleszólt a sikerbe". 169

Next

/
Thumbnails
Contents