Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

is tanult, a legkiválóbb festőkkel, szobrászokkal dolgoztatott: Ernst Stern, Emil Őrlik, Edward Munch, Alfred Roller. Craig viszont maga tervezte a rendezéseinek díszleteit, sőt a színházi produkcióban kizárólag az optikai rész érdekelte. A színész csak mint színfolt vagy mozgó tömeg volt jelen a xx 17 szamara. A díszlet kérdésével kapcsolatban, a történeti ismertetés után Bárdos leszögezi: "Az új színpad festőjének a rendezővel együtt kell felépítenie; az egész előadást, találkozniuk kell még a rendezői példány elkészülte előtt, hogy kialakíthassák az előadás alaphangját, stílusát és ezen belül az egyes jelenetek - képek - tónusát". Craig hatására, azt tartja ideálisnak, ha a rendezés és a képzőművészeti keret egy kézben összpontosul . A következő megállapításán azonban már érződik, hogy nem gyakorló színházi szakember írta: "Minden próba dekorációval és jelmezzel tartassák a jövő ideális színpadán!" Ez valóban 19 csak idea maradt. A képzőművészeti keretet tartja a színpad lelkének: annak minden elemét ez fogja egybe, s az új színpad jelentőségét is ez határozza meg. Példaként Gordon Craig színházát és a müncheni Künstlertheatert említi, ahol a képzőművészet mint / 20 a színpadi kifejezés leglényegesebb eszköze szerepel. Idézzük Bárdos cikksorozatának végső gondolatát, amely annak manifesztálása, hogy a képzőművészeti elem egyenrangú a dráma szövegével, a színpadi hatás szempontjából: "... a drámának minden közlését a nem számára érzékelhetően kifejezni, a színpad különös nyelve szerint képpé, mozgó, megelevenedő képpé transzporálni: bármilyen egyoldalúnak látszik is ez a törekvés azok előtt, akik a színpaddal nem lényegének, hanem az irodalomnak szempontjából foglalkoznak, kétségtelen, hogy ez éppen a színpad lényege szerint való fejlődésének 21 eredménye". A színész és színpadművész (rendező) feladatával rövid írás foglalkozik. Ebben Bárdos a már megismert, elért eredmé151