Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

nyeket sorolja. Rájön arra, hogy "... a stilizált színészi alakítást nem a naturalizmussal szemben, hanem a naturalizmuson túl kell keresni." A legfontosabbnak az alábbit említi: "A színpadi klasszicizmus merev sablonok szerint mozgó szoboremberének mindenekelőtt emberré kellett elevenednie, ereinek meleg embervérrel kellett megtelnie". A naturalizmus pozitívumaként említi azt, hogy lebontotta a szerepköröket, amelyekbe a színészek "berozsdásodtak". Felveti az intim színház és a fedett amfiteátrum színhá2 2 zi előadás színészi stílusa közti különbséget. Reinhardt 1911-ben a müncheni kiállítási csarnokban rendezte meg Szophoklész Oidipusz királ

yát. 1911. szeptember 19-én került színre Budape&terT a Magyar Színház együttese előadásában a Beketov Cirkuszban ugyanez a darab, ugyancsak Reinhardt rendezésében. Magyarországon ez volt az első előadás, amely fel23 keltette az érdeklődést a tömegjátékok iránt. Ezért írja Bárdos, hogy a tömegjáték "éppen mostanában nagyon aktuális izgalma a színpadnak".^ A könyv még három nagyobb tanulmányt tartalmaz: Reinhardt műhelyében; Goethe a rendező; A francia színpad címmel. A tanulmányok összességére a reinhardti iskola nyomja rá bélyegét. Joggal állapította meg Laczkó Géza kritikájában, nogy Bárdos túlságosan nagy szerepet juttatott a német ered25 ményeknek. De ez nem is lehetett másként, hiszen az akkor még jelentős számú németajkú népességgel rendelkező Budapesten Reinhardt társulata minden évben vendégjátékot tartott. így Bárdos már külföldi útja előtt is találkozhatott a német színjátszás eredményeivel. Azt viszont feltétlenül Bárdos érdemének kell tartanunk, hogy az európai színjátszás legmodernebb elveivel ismerteti meg a magyar olvasókat, és hogy végső soron egy nagyhatású művel gazdagította korábban oly szegényes színházi irodalmunkat . Kritikájában végezetül Laczkó azzal vádolta meg Bárdost, 152