Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

és dicséretet érdemel, többet kellene róla mondani, mert k • , ,.8/b itt igazan nagy. A matinét a Wolff-darabot fordító Szini Gyula zárta: ő saját novelláját olvasta fel. A Sz ínjáté

k gyors megszűnését (mintegy másfél évig élt) nem a kifulladásban kell keresnünk, hanem abban, amit Bárdos is említett könyvében: a konkurrencia megölte a lapot. Harsányi Zsolt és Incze Sándor frissen megindított (1910) hetilapja , a Színházi Hé

t (a Színházi Éle

t elődje) jobban kielégítette azokat az olvasói és a napi színházlátogatói igényeket. Az új színpad 1911-ben jelent meg a Nyugat kiadásában Bárdos tanulmánygyűjteménye, amelyben addig megjelent színházi tárgyú írásait gyűjtötte egybe. A Thália Társaság megalakulása előtt Hevesinek is jelentek meg írásai, de Bárdos a korabeli színházművészet szinte minden bajára orvosságot keres, t Megállapítása szerint a meiningenizmus (ahogyan ő nevezi: "a históriai naturalizmus") és a "társadalmi színpadnaturalizmus" az irodalom fejlődéséhez szervesen kapcsolódik. "De a ma színpadán a festészet, az irodalom, a zene, a színjátszás és egy mindannyiuk összességéből sarjadt új művészet: a színpadművész (a rendező) művészete vívják izgalmas harcukat." Hogy ennek a "harcnak" mi lesz a kimenetele, azt Bárdos nem is tartja fontosnak. "Megtalálásuk és letűzésük" (azaz a fenti fogalmak tisztázása és meghatározása) "önmagában is perspektívát ígér."

1

1"

1 A színház történetében három színpadtípust különböztet meg: klasszicisztikust, naturalisztikust és stilizálót. Szerinte a harmadik gyökeresen újat jelent a színpadi esztétika szempontjából. Fejlődést is, nemcsak változást.

1

1 "A naturalizmusból kiábrándult színpad ismét az illú149