Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

második számos Goldoni-előadást rendezett 1954 és 197 5 között; ezek az előadások teljes mértékben megváltoztatták a Goldoniról kialakult véleményt, mert kimutatták annak realisztikus és progresszív jellegét. 2/ Ruzante darabjai színrevihetőségének és repertoárképességének bebizonyítása. Ez a folyamat a padovai egyetemi színház révén a 40-es években indult meg, s elsősorban Gianfranco De Bosionak az érdeme, aki a legjelentősebb Ruzante-előadásokat rendezte. Ezek az előadások - mint mondtuk - bebizonyították, hogy színpadra vihető Ruzante nyelve, s rámutattak színháza népi és arisztokratikus elemekből álló összetettségére. Végleges elfogadásról van szó, amelynek már külföldön is megvan a gyümölcse, s amely rendkívüli jelentőségű az olasz színháztörténet arányosabb befogadása érdekében: merem azt mondani, hogy a commedia del1 ' arte-tói Dario Foig. 3/Italo Svevo színházának felfedezése. Svevo egyedi író, akire - trieszti lévén - egyformán hatott az olasz és a közép-európai kultúra. Először regényeit vitték színre, később azokat a műveket, amelyeket ő maga is színpadra szánt. Lehet, hogy nem kora európai drámairodalmának szintjén álló színházi jelenségről van szó, de mindenképpen fontos értéke a kor amúgy nem gazdag olasz örökségének. 4/ A naturalista drámairodalom újrafelfedezése és újraértékelése a legnagyobb olasz rendezők révén (Visconti rendezte Giacosa Mint a falevele

k, Strehler Bertolazzi A mi Milánón

k és Az egoist

a, Squarzina Praga A szép Apoll

o és Puggelli Bertolazzi Lena házasság

a c. műveit). Ezek a drámák, anélkül, hogy elérnék Ibsen vagy Strindberg műveinek egyetemességét, bebizonyították, hogy tökéletesen alkalmasak széleskörű emberi és társadalmi tematika ábrázolására, s méghozzá olyan realista módon, amely híján van a korban általános szentimentális engedményeknek, s olykor még Becque és Zola kortárs francia színházánál is magasabb szinten. Persze, ez a drámairodalom még nincs teljesen feltárva; éppen "közép109