Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 24. (Budapest, 1987)

Varsányi Péter István: Csernovits Péter színházpártoló tevékenysége

Áttérve a színészek magatartására: a nemzet színháza olyan szent ügy - vélte joggal Csernovits Péter -, hogy amellett "... a legnagyobb művészet is csak alárendelt eszköz". A színháznak nem lehet olyan kedvence, aki Thalia templomát pusztán "magáncéljai eszközének" tekinti. A nyilt levélből kiderül az is, hogy bizonyos színészek válogatnak a szerepek között, nem egyszer a Ráday által kiszemelt és javasolt darabokat utasított vissza; a társulatban lábra kapott az "önkény és a hiú versengés". Mindezek eredménye csakis az intézet bukass lehet. A korábban szinte minden konfliktushelyzet elől kitérő, vagy azt elsimítani igyekvő Csernovits Péter hangja megkeményedik: a "szinházi törvények egész szigorával utesitsa viasza a rendetlenkedést" - tanácsolta Rádaynak; aki pedig azzal fenyegetődzik, hogy otthagyja a szinházat, menjen: "...hisz / 32/ a vakságnak legnagyobb gyógyszere az, ha a falba ütődik!",'Nem érhette az a vád Csernovits Pétert, hogy Mácsáról, Aradról vagy éppen Szalárdról könnyű ilyen kemény tanácsokat küldözgetni, de ne feledjük: ott van mögötte az aradi színjátszás támogatásával gyűjtött erkölcsi tőke is. Csernovits Péter nyilt levelére váratlan helyről érkezett válasz. A Divatcsarnok 1854. október 20-1 számában - név nélkül, viszont "pokrócz modorban" - a Nemzeti Szinház Rádayt megelőző igazgatója, Festetics Leó gróf /1800-1884/ támadta meg őt, "... nem ez ügyért, de személyem ellen intézve sáros epéjének szennye hullámait". Ráday személyének támogatásában, minden valószínűség szerint, személye és ténykedése degradálását érezte, ezért fordíthatta indulatait Csernovits ellen. Ha Festeticsnek kétségei lehettek Csernovits véleményét illetően, akkor az most teljes nyiltsággal és egyértelműen ország-világ tudomására jutott: "Szűnjék meg valahára gróf Festetics Leó üldözni az árva intézetet - irta a Budapesti Viszhangben -, mely hogy még él, bizonnyal nem neki köszönhető... Hagyjon föl ámitgatásaival utat törni akarni magának oda vissza, hova hogy hivatása nem volt, eléggé fényesen bebizonyitá". A személyét ért támadásra utalva leszögezte: "... én e tárgyra vonatkozólag többé tollhoz nyúlni nem fogok". Ez azonban nem azt jelentette, hogy levette volna kezét a magyar színjátszásról. Aradon tovább élvezhette /mig birtoka jövedelméből futotta/ Szabó József társulata bőkezűségét; de tudomásunk van arról is, hogy évekkel később /33/ a miskolci színháztól sem tagadta meg segítő forintjait. A magyar nemzeti színjátszás a kultúra értékeinek közvetítése mellett a nyelv ápolását is szolgálta. A valóban szerb származású 80