Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 24. (Budapest, 1987)

Pór Anna: Reformkor a karzat felől /Balog István szinműfordításaiból/

lalkoztató eseményekre szeretett volna utalni, ha a cenzúra a legkisebb politikai vonatkozásokat is ki nem húzta volna a kéziratból. Ebből a súgókönyvből elég beszédesen kiolvasható, hogy milyen aktuális célzásokat, a nézőtérre kacsintó "bemondásokat" akart a darabba beleszőni a közönséget jól ismerő Balog és az is kitűnik, melyek azok a témák, amelyekről - a cenzori húzásokból Ítélve - nem volt szebad akkor beszélni. Mutatóba itt néhány kihúzott rész. Elsőnek a politikai tájékozódást célzó közös újságolvasás jelenetének /I. felv., 9. jel./ passzusa : ISKOLAMESTER: /olvassa/ Liptó Sz. Miklós. Nagy tiszteletű Superintended úr a hazafiak örömére mindenfelé magyar nyelv tanulását ajánlá, s' ajándékul magyar könyveket osztogatott ki az iskolában. KALLÓS: Ugyan mit akarnak mindég a magyar nyelvvel, hát nem elég a magyar, igy is alig élhetünk, én csak a diák nyelvet becsülöm inkább. BÁNYAI : Magam is. PETI /Bányai inasa/: Becsüljük, de nem értjük. KALLÓS: Hát a magyart ki érti, azzal bizony nem messze megyünk. BÁNYAI: Nem honfi az, ki a magyart nem akarja érteni; csak azok nem értenek minket, kik diákok, tótok, ráczok, görögök, oláhok, cigányok akarnak honunkban maradni - ha magyar a hon, legyen a nyelve is az. Balog csakugyan a korszak egyik lényeges, fájdalmas kérdését feszegeti és úgy tűnik nagyon is reális képet fest. A magyar államnyelvért vívott harc leghevesebb időszaka ez. 1836-ban mondja ki ez országgyűlés, hogy a törvények hivatalos nyelve a magyar, és darabunk cenzúrázásának időpontjában /1839 ápr./ már folyik a következő lépés előkészítése, amelynek eredményeként az országgyűlés 1840-ben végül törvénybe iktatta, hogy az anyakönyveket is mindenütt magyarul kell vezetni, amit viszont a nemzetiségi vidékeken sérelmeztek. A nemzetiségek ellenállására célzó részek valóban az eleven életet tükrözik. A kia bohózat! utalásban már benne van az ellentétes erők ütközése, 1848-49-es esztendők vészterhes előszele. A nemzeti nyelvért vivott harc szükséges és jogos volta; a nép által nem értett latin nyelv ellen és a saját hazájában mellőzött magyar nyelv érvényesülé'•"t vivott harc mellett itt megfogalmazódik a soknemzetiségű állam