Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Kiss Eszter: Adaptációk a magyar színpadon 1957-1982 között

előadás atmoszférateremtő erejét tartotta e legfőbb erénynek, a hangulat, a légkör kitűnő éreztetéséből fakadt a produkció megrendítő hatása* A kritikusok e négy főbb szereplő hiteles játékán kivül kiemelik még a osugarlakat alakító Karoza Béla, Fekete Tibor és Tánczoa Tibor jellemformáló erejét, akik a Móricz által osak vázlatosan jelzett figuráknak hús-vár életet, erőteljes karaktert adtak. A produkció célja tehát a mőriczi világ, az "úri pocsolya" világának realista közvetítése volt, amit színvonalasan meg is valósított; ezt tükrözi, hogy a méltatok az előadás "közönség-nevelő" erejéről beszélnek, sőt az egyik bíráló ezt a kecskeméti felújitást évek óta az egyik legjobb vidéki előadásnak tartja. A hatvanas években a Nemzeti is felújította az Uri muri

t Egri István rendezésében /1965/. Az előadásnak sokan igen szkeptikusan néztek elébe, mivel a Nemzetiben az 1948-as Gellért Endre-féle rendezés volt a mérce, ennek a felejthetetlen előadásnak az emlékével kellett megküzdenie Egri Istvánnak és a társulatnak. A produkció nem kavart vihart, de mértéktartóan elismerő fogadtatásban részesült. Egri István szintén realista módon fogalmazta újra a drámát, s ahol koncepciójába illett, átvett néhány elemet, eszközt Gellért Endre rendezéséből. Ez néhány szerepfelfogásban is tükröződött, ezért figyelt fel e kritika és a közönség egyaránt Törőosik Mari újszerű Rozikajára. A korábbi alakitások vagy a paraszti na

Ivaként vagy rafinált, számító lápvirágként formálták meg a lányt. Törőosik Mari lerombolta az addigi Rozika-képet, árnyaltabb jellemet dolgozott kl izgalmas ritmusváltásokkal, egyszerre volt naivan romlott, hamvaa, céltudatos és sajnálatra méltó. Ez a szerepfelfogás - a kritika szerint - modernebbé tette az alakot, s közelebb hozta Zoltán tragédiáját ia. Kimagasló teljesítményt nyújtott Kállai Ferenc ls Zoltán szerepében, aki - Fándi Fái szavaival - egyszerre mutatta meg a környezettől megkülönböztető emberi többletet és a valóságos /3/ kiemelkedésre való képtelenséget

7 "7 . Kevéssé elragadtatott bírálatot kapott Bara Margit, aki inkább Rhédey Eszter külső hideg szépségét mutatta meg, mint belső indulatait. Az előadás lassanként, csak a harmadik felvonásra iveit fel a tragédia magaslatáig. A halványabb első felvonás állóképe után izgalmasabb, feszültebb lett a második, s a befejezés töltődött fel magasfeszültséggel, ekkorra ért be a rendezői koncepció. A harmadik felvonás az úri Magyarország haláltáncának megrendítő képe volt. A rendező Zoltán és Rozika köré egy bomló, elidegenedett világot állított, s igy színházi eszközökkel motiválni tudta az öngyllkos-