Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)
Kolta Magdolna: A klasszikus vígjátéki dramaturgia kihalása. A vígjáték helyzete 1957-1982
a nézőre, A nézőre, akit ez az újfajta dramaturgia játszótárssá avat, hiszen az asszociációs láncnak a közhelyek mögötti zónára kell rávezetnie a befogadót. Kétélű fegyver ez, mert felszínes kabaréhangulatba is ringathatja a nézőt, a rlgmusokkal az Ismertség érzését keltve, nem elgondolkodtatja, hanem elandalítja. Természetes, hogy ez a nyelvdramaturgia újfajta szín játszás kultúrát is követel, teljes egészében idegen lévén a magyar dramaturgiai hagyományoktól. Azóta, hogy az egyén társadalmi helyzete szerint különböző státuszok betöltője, és nem egyénisége parancsai, hanem e státuszok általánosan elfogadott törvényei szerint cselekszik, fontossá lesz e mit tesz mellett a hogyan teszi kérdése is. Ez pedig a színház szempontjából a színészi játék, e rendezői koncepció szerepének erősödését eredményezi a drámai szöveggel szemben, minden korban más és más ••• gesztusrendszer társul egy adott jellemhez, emberi helyzethez, szociológiai státuszhoz, érzelemhez*"/* 5 ^/ Ez a társalgási drámára is igaz, csakhogy ott - meghatározott szerepkörök meghatározott hagyományai szerint - illusztrálták a szöveget, szövegalatti tartalmak nem léteztek, A hagyományos szere pdramaturgia, a játékos elhitető erejére, egyéniségére ápitő Írói módszer helyébe ebben a szövegdramaturgiában - s annak legmagasabb szintű megvalósulásában, - a Hallelujáb an - olyan iról igény lép, mely a színjáték tartalmát nem "cselekménybe ágyazottan szituációk gondolati összefüggéseiben"/* 57 / tételezi* Ha ehhez hozzátesszük, hogy e Komis, Spiró, Beremenyi, Nádas müveiben a dialógusok kollázsszerűen egymás mellett futnak, a színpadi tér nem Illusztráló díszlet, s e dráma nem a néző gondolataihoz, értelméhez, hanem totá/cg/ lis egzisztenciájához kivan szólni , akkor nem tűnik túlzottnak a reménykedés, hogy ez ilymódon követelt színházi köznyelv-váltás olyan újfajta lehetőségeit hozza meg iróniának, szatírának, ami nem a magyar drámát, hanem ez egész magyar színházi kultúrát - éa közönségét - átalakítja, meghozza az új modus vivendlt* Jegyzetek 1* Az apologetikus művészetről lásd? Hauser Arnold: A művészet szociológiája Bp* 1982* 679.o. 2* Hermann István: Komikum és "könnyű" műfaj in.: Szent Iván éjjelén Bp. 1969. 35-55.0* 3* Hermann Istvánt Az apologetikat a színpad halála, in* t Évadok tanúsága Bp. 1976. 289-300.o.
