Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)
Kolta Magdolna: A klasszikus vígjátéki dramaturgia kihalása. A vígjáték helyzete 1957-1982
Tartalmilag Schwaj da Segítség cimü darabja Igen határozott, néhol a demagógiát súroló szociális szemszögből láttatja meg egy házaspár kálváriájában a munkások elhagyatottságát, a társadalom közömbösségét tagjainak minőségi, szellemi igényeivel szemben, mely közömbösségét formális segítőkészség mögé rejti. Az élet minőségéről szól ez a darab. Azt példázza a megbélyegzett család megalázásának történetével, hogy a formális társadalmi jellegű segitőakciók /a tanácsi úr, a vöröskeresztes, a tévé, a gyámhatóság, a brigád/ legfeljebb lealázhatják az embereket, emberségüket törhetik meg. Minden eddiginél keservesebb vígjátékot irt Schwajda, az Ismétlődő kihagyásos párbeszédek a házaspár között, már kizárólag groteszk iróniát sugallnak, felszabadult nevetésre nincs alkalmunk. A brigádhoz hasonlóan, a osalád is mint legkisebb egység kinél témát az új nemzedéknek, e társadalmi modellt a családra szűkíti le, ebben keresik a mintát, a hagyományt. Halmi, Kalmárbéla, Lebovloa azt mutatják, hogy a felnőttség, azez az apák nemzedékének törvényei, a hierarchián, előítéleteken, szerzésvágyon, szemhúnyáson alapuló létforma nem vállalható. A vígjáték a hetvenea években azt a fajta társadalomábrázolást vállalta, mely a jelenkort nem a maga közvetlenségében állítja színpadra. Az új generáció a történelmi félmúlt fehér foltjait, ezek jelenre gyakorolt hatását, a különböző társadalmi mechanizmusok továbbélését, tisztázását igyekezett feltárni. Ez e családból kiinduló identitáskeresés annak a privatizálódásnak a végpontja, melyet a hetvenes évekre jellemzőnek mond tunk/ 5 */ Ha tartalmilag nézzük ezeket a darabokat, úgy hihetjük, semmi közük e nevetéshez, a humorhoz. Dramaturgiai felépítésük révén, a néző asszociációs képességeit megindítva - mégis fergetegesen mulatságossá lehetnek. Csaknem általánosnak mondható jellemzőjük a nyelvdrama turgia . Ezekben a darabokban a nyelv nem a mondanivaló hordozójának tűnik, hanem ő maga a mondanivaló./55 / Ez a nyelv tömény naturalizmust áraszt: közhely közhely hátán halmozódik, vagy - mint a Hallelujáb an - kombinálódik az elmúlt harminc év hirlapirásának, slágereinek, városi folklórjának a vegyülékével. A Kettősünnep ebből a szempontból az Adáshiba egyenesági leszármazottja, végletekig hajtott változata. Egységes drámai szerkezet hiányát pótolja a nyelvi-stiláris eszközökkel. A húsvéti locsolkodást, e kínos feszengéseket, áthidaló elbeszélgetéseket apokaliptikus káosszá növeli, a közhelyek itt is /csakúgy, mint Verebes másik darabjában, az üzenetb en/ lélegzetelállító mennyiségben ömlenek 68
