Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)
Kolta Magdolna: A klasszikus vígjátéki dramaturgia kihalása. A vígjáték helyzete 1957-1982
1ásnak, amit Szilágyi Ákos Így fogalmaz megi "A neoavantgarde patetikus, erősen politikus, utópisztikus tiltakozási formái helyére a 70-es években az irónia, a játék, az ornamentika, a groteszk antipátosza, relativizmusa, jövőtlensége, komor, vagy felszabadító nevetése, Üres szórakozása, esztétizált önélvezete lép. 1 '/ 28 /A magyar drámairodalom fejlődésének felemásságát épp az magyarázza részben, hogy e groteszk nem a neoavantgarde maraványaira - vagy akár megtagadására épült, hanem a vígszínház! stílusra, a bulvárhagyományra. Igy a groteszk valóban maradandó, egyedüli irodalmi jelentőségű képviselője maradt Örkény, e többiek legfeljebb megközelíteni tudták ezt e látásmódot. A Színház 1971/5. számában vita indult "Hagyományos vagy új dramaturgia" cimmel. Pályi András Színpadi hatás és katarzis oimü tanulmánya ennek keretében az Adáshiba hihetetlen közönségsikerét épp e vígszínház! stilus töretlenségével magyarázza. Az előadás hibájául rója fel, hogy nem ismeretlen, nem várt áramkörbe kapcsolja be e nézőt, hanem a színészek remek tudására építve, mindenki megmutathatja, mit tud, a nézők pedig, elsősorban Páger Antal játékától elbűvölve, udvariasan tapsolnak. A színház feladata Pályi szerint nem az elbüvölés és a szórakoztatás lenne* A /vig/szinházi stílus "nem tartalmaz olyan eszközöket, ami a puszta vígjátéki, groteszk, vagy abszurd meghökkentésnél mélyebben hatna. Ami elemien, egzisztenciálisan érintené..." Balassa Péter is kiemeli e Pisti a vérzivatarban elemzésekor, hogy a színpadi megvalósítás kávéházi stílben tartotta az egész darabot, igy a társalgási színmű és a történelmi paródia elegáns keverése /29/ születhetett csak meg. *' A korszak jellemző darabjax az Adáshiba A depolitizálódás másik fő serkentője épp maga a színház. "A stabilizációt, majd a 60-as évek színházi politikáját szolgálta az az elv, emely - kiindulva abból a feltételezésből, hogy a színpadról elhangzott szó közvetlen politikai értelemben is 'robbanóanyagot* hordozhat - többszörös szűrőt, óvatossagot, megfontolást igényelt a színpadra állit ás gyakorlati munkájától."' ^ 0 / Tehát nem született meg az az újfajta szatíra, újfajta szatirikus látásmód, ami a Tóték után remélhető volt. Ehelyett viszont megszületett a 60-as évek mégiscsak közéleti tárgyakon zsumalizáló kritikája helyett a privátszféra, a magánélet, az egyéni életstartégiák kritikája. A kispolgáriság-kriti-
