Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Tarján Tamás: Magyar abszurd ás groteszk drámák a hazai színpadon /1957-1982/

funkcióját mindig az a helyzet határozza meg, amiben elhangzanak. Egy vioo más jelentést kap a bitófa alatt éa mást egy kávéházi asztalnál. Én e vegytiszta vicc ellen dolgozom. Az a célom, hogy a lehetetlen helyzetben elcsattanó vico rádöbbentse valamire a nézőt. /•••/ A közép-európai abszurd nem a lét abszurditását, nem az emberileg nem alakitható élet pesszimista filozófiáját hirdeti. Nem az ember metafizikus elveszettségének tragikumáról szól, hanem történelmi és társadalmi abszurditásról. Nem a lét érdekli, hanem a hogy-lét

. Nem az elvont, hanem a történelem szorításában vergődő ember. Ami Párizsban nemes anyagú spekuláció, az itt, Közép-Európában gyötrő realitás. Ami a nyugati közönségnek intellektuális játék az Itt történelmi élmény. Ez a drámatipus nem azonos tehát a nyugati abszurddalt sajátos kelet-európai találmány

JJf A nyugat- és kelet-európai abszurd mindinkább fölismert különb aégének karakterizálása Görgeynél a legpontosabb. Annyit pontositanánk rajtat amikor az általában vett létről a történelemre kerül nyomaték, az abszurd is átvált - kisebb-nagyobb mértékben - groteszkbe. A kettőnek létezik egy olyan közös határsávja, amelyet éles határvonallá átrajzolni mai tudásunk birtokában nem vagyunk képesek. S a lokális, a nyelvi tényezők szerepe is fontos a megítélésben. Mrozek Tangój

a a - mondjuk - angol nézőnek abszurd, jobbára a magyarnak ia az; a lengyelnek nem. A Tóték nekünk nem abszurd, a lengyelnek jobbára, az angolnak egyértelműen az. A döntő eltérés tehát nem a magyar és a lengyel /vagy más közép- és kelet-európai/ között, hanem - mint Görgey ls rámutat - a magyar, lengyel - illetve az angol /általában nyugat-európai/ között van. Görgey tiltakozik az ellen, hogy egy-egy tételhez illusztráció ként, műfaji stílusgyakorlatként készülhetne egy-egy darab. Ezt nyilván szent meggyőződése szerint állítja. Be a hatvanas évek végén Írott színmüveinek és egyfelvonás

osainak nem is a "tételdúsitás a fogyatékossága, hanem az, hogy a nyugat-európai abszurd mintát nem merte vagy nem tudta valóban kelet-európai abszurddá tenni. A Hírnök jó például a Weöresnél is említett, az egyik /nagyhatalom/ tizenkilenc, a másik egy híján húsz-szkepszis illusztrálása. A Nép fürdő a végsőkig elnyújtott, hátborzongató ellen-vioo, de /sokáig félreismert-félreismertetett/ álla potszerűsége miatt nem dráma. A legjelentékenyebb, a Komámasszony, hol a stukker? nyelvileg is szellemes, jól szerkesztett, a krimi-szerű csapda-dramaturgiának engedelmeskedő játékot játszik - de osak a történelem levitézlett figuráivei. A szenilis dzsentrin, e müparaszton könnyen nevetünk. 28