Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)
Tarján Tamás: Magyar abszurd ás groteszk drámák a hazai színpadon /1957-1982/
nül matat abszurd éa groteazk beütéaeket, amelyek azonban nem hatás, átvétel, hanem saját, eredeti szemlélet nyomai. Hozzájárul ehhez, hogy Weöres kísérletezik legtöbbet líránkban a blabla-nyelvvel, az értelmetlennek tetsző, s csak ritmikus stb. szövegekkel, ezért drámái - és egész munkássága - néha az abszurdéval rokon kommunikációs kérdéseket tesznek föl. Pilinszky János életművének rugói ia meglehetősen ismertek az érdeklődők előtt. A kataaztrőfa-élmény végigkísérte életén. Az *én nem kívántam megszületni, / a semmi szült éa szoptatott..." korai élménye még inkább a fiatalemberi mélabú, céltalanság és dao kikiáltása, túlaágig elfogadott irodalmi minták nyomán. A kissé megjátszott-túljátszott érzést azonban a háború, a katonáskodás, a fogság vad realitássá tette. Végül, a Szálkák címerét viselő utolsó pályaszakaszában a háború konkrét élményét lételméleti szintre fordította át Pilinszky. Mlg Weöres komikus választ ed s katasztrófára, és a halálban az életkatasztrófa föloldását - az öntudatlan ősegészbe való visazaforrást - látja, Pilinszky válasza egyértelműen tragikus. A lát lezárása számára nem a halál, hanem a végitélet, a az isteni döntésre, megitéltetésre gondolva minduntalan a rettegés, s bizonytalanság, a kétségbeesés érzete tölti elt túlvilág és megváltás van, de vsjon van-e ápp az ő számára? Dísztelen, tömör lírája legföljebb osak izzásával Ígért drámát. KZ-oratóriuma , mely az ötvenes évek végén keletkezett, e dialogikus forma iránti alkalmi érdeklődést tanúsította. A színház viszont mindig izgatta, rövid jegyzeteiben aokszor irt is róla pár mondatot, reflexiót. Hint Radnóti Zsuzsa rögzíti, három rövidebb lélegzetű színjátéka / Élőképek . Síremlék . Urb! et orbi/ és egy háromrészes színműve / Gyerekek és katonák/ megírására egy Párizsban látott Robert Wilson-előadás fölkavaró hatása készet /Wilsont sűrűn említi a művészet történetének egyik legnagyobb alakjaként, például Dosztojevszkij társaságában/. A négy közül s legterjedelmesebb a legfigyelemreméltóbb. A hagyományos dráma hármaaegységének még e nyomait is elhagyva, az áttekinthető jellemzéssel és jellemszerkezettel mit sem törődve hozza létre az elig megfejthető, de roppant szuggesztív látomást. A teret és az időt "kirántja szereplői nek lába siói", teljes bizonytalanságba aüppeazt, hol vagyunk éa mikor vagyunk /igy már az aem egyértelmű, kik vegyünk/. Egy bizonyos a végső fenyegetettség, ami a háborúban fejeződik ki. A Végkifejlet - az Apokrif tömör, háromsoros párjának is tekinthető végltéletvera - bizonytalanság-bizonyosság ellentéte sikolt itt ia /"Magam 2«
