Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)
Tarján Tamás: Magyar abszurd ás groteszk drámák a hazai színpadon /1957-1982/
da elá - éppúgy infantilis, ahogy Infantilis locsogókká, gyermekes álmok rabjaivá válnak a Kulcskeresők fatális fogságba szorult alakjai* Triviális a lajt tulajdonosának szakszerű előadása a pöcegödörtisztitásról, vagy részben a budi-jelenet is a Totók ban. Amikor a Macskajáték befejezésében e hazalátogató Giza már fölemiitett bepisilése megtörténik, egyesül a fatális, az infantilis és a triviális /Giza váratlan megérkezése, közvetlenül Orbánná botcsinálta öngyilkossága után; a kisgyermeknek is szégyenére váló esemény; s az, hogy éppen az ápolt, kényes matróna "követi el"/. Örkény alighanem az infantilist tarthatta a legfontosabbnak. Magát a groteszket is sokszor hozta összefüggésbe énünk bizonyos gyermeki vonásaival, általában az emberi nem éretlenaégével. Almás! Miklós - részben akaratlanul is perlekedve Hankies Elemérrel - úgy találja, hogy Örkény mindig is tisztában volt normális életünk abszolút illuzórikus voltával: "Sokféle indulat, illúzió, csalódás valami történelmi megértéssé - és egyben leleplező igazmondássá tisztult benne. Csak egy nem változott : a csipkelődni akaró, már-már anarchista lázongás a normális hétköznapokkal /ezzel az Örkény szemében leleplezett bolondokházával/ békét kötő olvasó ön/21/ teltsége ellen."' Ugyanő mutat rá leghangsúlyosabban, mindjárt a tanulmánya elején idézett egyperces Apróhirdetés sel az "ugyanarra cserélés" motivumára. Vagyis hogy a kizökkenést helyretoló ember nem csinál mást, mint újre ugysnazt a kizökkenést választja /a lakást cserélő lakásáért a saját lakását kéri cserébe/. ^ 22 / A cselekedni- és változtatni-képtelenség, valamint az egymás értését már nem szolgáló, nevetségesen kiüresedett kommunikáció valóben gyakran kap kifejezést ebben a motívumban. Örkény darabjai azonban annyiban sem abszurdak - a Tóték bemutatója után még jó ideig abszurdnak titulálták az irót sokan -, hogy az ugyanarra cserélés motívumával együtt is állítják: az élet előtt mindig állnak alternatívák, az ember mindig választhat. Erkölcsi értelemben a rossz és a rosszsbb közötti döntés sem lényegtelen. Mindezt a Kulcakeresők hazautazó, de rögtön vissza is repülő földühödt tudósa mondja ki legnyiltabban. A külföldre szakadt magyar, akinek csak hangja "jelenik meg" a színen. Árulkodó és igen fontos, hogy a szolnoki ősbemutatón, Székely Gábor rendezésében - 1975. október - maga Örkény "játszotta" a hangot. Legelőnyösebb, legteljesebb alakjukat nyertók-e el Örkény drámái a magyar színpadon? Erre a kérdésre osak részleges igennel felelhetünk. A Kazimlr rendezte Tóték kitűnő előadás volt, azzal a
