Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)

Tarján Tamás: Magyar abszurd ás groteszk drámák a hazai színpadon /1957-1982/

gyar valóság közegében szólaltattam meg, tehát alkalmaztam erra a korra, amelyben álek, arra az országra, amiben születtem. De ennek a forrásait nagyon pontosan meg tudom jelölni. A groteszket ón nem tartom se stílusirányzatnak, ae művészi formának, hanem egy emberi látásmódnak, amely, úgy érzem, a magyar népnek ősidők óta sajátja. /Persze biztos vagyok benne, hogy ez e vonás nemcsak magyar vonás, hanem más népeknél éppolyan hagyomány, mint nálunk, de én ebben a /18/ hagyományben születtem, és ebben nőttem föl./"' ' Örkény ezek után egy kalap alá hozza a népdalok, népmesék "évődő, játékos hangját", a vasúti beszélgetések furcsaságait, a pesti aszfalt vicceit - a szerző nélküli, esetleg osak alkalmi alkotások /vagy: "alkotások"/ mindenkori groteszkségét. Ebben újra metaforikusán "nagyvonalú", de egyes müvei - főleg Egyperces novellái - forrásait, szemléletének eredetét pontosan térképezi föl. Az ember törekvése természetszerűleg általában a - nevezzük igy jobb szó híján - normális élet élésére irányul. Normális életen e semmilyen korlátozó körülménytől nem gátolt, érett, ereje teljében levő, saját legjobb lehetőségeivel adekvát létet érthetjük. A már nem gyermek, de még nem agg ember társadalmilag szabad, betegségektől nem gátolt, harmonikus önmegvalósítását. Ez az ideállá állapot a lehető legritkábban és legföljebb csak átmenetileg következik be. A művészet egyik mindenkori tárgya a normális élet különféle okokból való kizökkenése. A groteszk valószínűleg abban ia különbözik más ábrázolásmódoktól, hogy e kizökkenést nem elsősorban regisztrálja, leképezi, és nem is megszüntetni, "helyretolni" akarja elsősorban. Nem, e groteszk hipotetikus úton előállítja a kizökkenést, és nem annak fölszámolása, hanem lehetséges mértéke érdekli. Ahogy Hankiss Elemér irts, ez Egypercesek Örkényéről szólva, de az egész 1965 utáni pályaszakaszra érvényesen*. "... még a tűznél is veszélyesebb valamivel kísérletezik. Egyperoes novellái ugyanis a következő recept szerint készülnek. Először is vesz egy kiskenállal abból a bizonyos antianyagból; aztán körülnéz, s gondos mérlegelés után, patikusl pontossággal beleosöppentl a mi jó öreg mindennapi valóságunkba; majd némi kajánsággal, ha ugyan nem szorongással figyeli e hatást. Figyeli és regisztrálja, hogy mi történik, ha a megszokottba beleosöppen, belerobban a Szokatlan, a mindennapokba a Nem-mindennapi, a nemlétbe a Lét, a jelentéktelenbe a Jelentős, életünk mindennapi történéseibe a Történelem. Figyeli, ahogy egyetlen parányi porszemtől csikorogva leáll, elekad a világ gépezete - vagy épp ellenkezőleg: ahogy a világot megrázkódtató robbanást se veszi 19