Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 23. (Budapest, 1987)
Tarján Tamás: Magyar abszurd ás groteszk drámák a hazai színpadon /1957-1982/
ugyanolyan következetesen, mintha leesne. Ez tehát valójában egy alkalmi koordináta-rendszer, ami egy új megközelítést ad annak a hősnek, aki ebben e rendszerben él. Mást, újat, néha többet tud meg róla igy, mint a ,realitás* dimenzióiban. Mindezek persze a aza tirera ia érvényes megállapítások, de a kettő nem ugyanaz. A groteszk alkalmazza ugyan a szatíra eszközeit, de hősének sorsát mindig belülről éli át* Magyarázat helyett a legismertebb példát hozom fölt Chaplint* Mi mindig vele érzünk. Vállaljuk csámpás járását, ólhetet lenségét, balkezes emberszeretetét. Ügyefogyott szerelmeit, sorsának eleve elrendelt tragikumát. Más szóval: a groteszk hőssel azonosulunk, egyszerre kinevetjük és szeretjük. Mintha ezt egy matematikai egyenletben is ki lehetne fejezni: /16/ groteszk • szstira + lira." Terjedelemes már az első Örkény-idézet is, ám nem csupán az Író iránti köteles tisztelet parancsolta ránk, hanem többszörös haszna. A felemásság szavával sikerül elválasztani a groteszket az abszurdtól - azaz a teljes és végleges másság felfogásától, ábrázolásmódjától* A történeti alapozás Ingatagabb, hiszen végülis a művészet minden periódusa valamiképp "válaszol" az előző/ek/re, éa épp az előző/ek/re válaszol. Az "iszonyú önbizalomnak" éa elvesztésének fölemlitése azonban döntően fontos, es Auschwitz helyiségnév tömörítő, súlyos szimbolikájával pedig jelzi, hogy a régesrég létező groteszk új - a II. világháború utáni - ága és az abszurd eredete között szoros az okozati összefüggés, csak éppen "Auschwitz meg történtének" tényéből ez abszurdnak, illetve a groteszknek elkötelezett Író más-más következtetést von le.^ 1 ^ Lényeges észrevétel a belűlről-átéltségé ist ezzel szemben ez abszurd valóban kívülről néz /ez a különbség az analizálás illetve a modellálás korábban mondott ellentétéből fakad/. Frappáns, s nem tanulság nélkül való a "képlet", amely bújtatottan a groteszk humanizmusát sugallja. A groteszkhez vezető útjáról is szólva, másutt igy vall az Író "... egészen fiatalon, húsz-egynéhány évesen éa nyilván ösztönösen rátaláltam a saját hangomra, amihez eztán nagyon sok okból hűtlen lettem, és harmincévi bolyongás után kimondhatatlan örömmel fedeztem föl, hogy annak a húszéves kezdőnek volt igaza, és nekem az akkori groteszk szemlélet az egyetlen, amellyel igazán ki tudom fejez ni magamat. /•••/ ... abban sem értek egyet a kritikusokkal, hogy ón valami újat, vagyis eddig nem létezőt hoztam volna létre. Az a groteszk, amiről fentebb már beszéltünk, ősi jelensége e művészetnek* Én legföljebb annyit tettem, hogy ezt ez örökséget a mai mais
